Jubileumi évadra készül a Liszt Ferenc Kamarazenekar
A járványhelyzet miatti kényszerű kihagyás után idén nemzetközi turnéra indul az együttes
A járványhelyzet miatti kényszerű kihagyás után idén nemzetközi turnéra indul az együttes

Igazi nyári csemegék a Kultik Terasz szabadtéri mozijaiban.

A MRP Levédia című albumának hetedik videóklipje Bartók Béla Román népi táncok című művének első két tételét dolgozza fel.

Összesen 51 programmal várja az érdeklődőket az ingyenes nyáresti koncertsorozat.

Ritka, a XIX. és XX. században készült felvételek animációjával kelti életre hazánk borműveltségét egy új rövidfilm.

Hidegen ragasztott, csiszolt síküveg és tükör műve szeptember 4-ig látható a Műcsarnokban, további negyven üvegművész munkáival együtt.

A sokszorosító grafika egyik legkiválóbb mestere még részt vett a tárlat szervezésében.

2023. nyár elején a kétszeres Oscar-díjas Hans Zimmer nagy sikerű turnéjával visszatér Európába.

A Kőszívű – A Baradlay-legenda esetében az alapművet dolgozták fel, sűrítették bele egy musicalbe.

Bohus Réka második egyéni kiállítását láthatjuk a hónap végéig a TOBE Galleryben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Van, ahol már süt a nap, de még korai örülni.

Kórházba került.

Nem lacafacáztak.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Nyolc magyar energiaprojekt a reflektorfényben.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

According to a new survey by the Center for Fundamental Rights, the ruling Fidesz-KDNP's lead has become entrenched.

A vezetőkarók egy része átalakítható a tél kihívásaihoz, néhányra pedig titokzatos kék prizmát tesznek.

Folyamatosan szállítja a szemetet a Mohu, kint kell hagyni a kukákat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.