– sorolta Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője, hozzátéve: az évad csúcspontjaként jubileumi koncertet adnak március 14-én a Müpában, ahol olyan művészekkel és együttesekkel lépnek fel, akiknek fontos szerepük volt a zenekar elmúlt évtizedeiben, és rendkívüli produkciókkal is készülnek.

A Győri Balettel adják elő Vivaldi Négy évszakának a Max Richter által átdolgozott változatát.
A jubileumi évadra a bérletek értékesítése május végén elkezdődött. A járványhelyzet miatti kényszerű kihagyás után idén nemzetközi turnéra is indul a zenekar.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és vezetése a szakmai munka mellett továbbra is kiemelt küldetésének tartja a komolyzene népszerűsítését. Ennek fontos eleme a fiatalabb közönség megszólítása, amelynek érdekében a vállalati szférával is terveznek különböző együttműködéseket az idén. A tervek szerint például rajzversenyt, illetve videós pályázatot is indít a zenekar a közeljövőben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!