A Zeneakadémián indítja az új évadát a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Advent első vasárnapján az Ottensamer-fivérek lépnek fel vendégművészként az együttes koncertjén.
Advent első vasárnapján az Ottensamer-fivérek lépnek fel vendégművészként az együttes koncertjén.

A koncertek a környezettudatos életmódra hívják fel a figyelmet.

Megalakulásának hatvanadik évfordulóját ünnepli 2023 márciusában a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

A rendezvényen nyolc koncert, gasztronómiai és filmes programok is várják az érdeklődőket.

A járványhelyzet miatti kényszerű kihagyás után idén nemzetközi turnéra indul az együttes

Április 1-jétől Budapesten, 21-től pedig már Debrecenben, Győrben és Miskolcon is folytatódik a fesztivál.

A koncertfilmben Bősze Ádám zenetörténész műsorvezetésével idézik meg az idei év legszebb és legkülönlegesebb zenei pillanatait

A Liszt Ferenc Kamarazenekar szerenádja a zene erejével és a koncert teljes bevételének felajánlásával szeretne segíteni.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar szeretné a majdnem hatvanéves tradícióit megőrizni, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy piacképessé is kell válnia.

Jubilál a Zempléni fesztivál, hisz idén lesz a harmincadik, amelyet augusztus 13. és 22. között rendeznek meg. Rendhagyó helyszíneken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

A Tisza Pártban profilozták a jelentkezőket, de hiába zárultak lesújtó eredménnyel az átvilágítások, azoknak nem volt hatása a jelöltállításra.

Ha a szabályok kiszámíthatók, a reakciók érthetők, a szeretet pedig nem feltételekhez kötött, a gyermek idegrendszere megnyugszik.

Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

A nukleáris fűtőelemek importtilalmával már az áramellátás kerülne veszélybe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.