A „legyezőember”, vagyis Lukácsi László üvegművész a Közös térben

Hidegen ragasztott, csiszolt síküveg és tükör műve szep­tember 4-ig látható a Műcsarnokban, további negyven üvegművész munkáival együtt.

Lukácsi László üvegtárgya , Közös tér elnevezésű II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon az MMA szervezésében. 20220517 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Az idei évet az ENSZ a nemzetközi üveg évének nyilvánította; ehhez kapcsolódóan a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon központi témája szintén az üveg. A Közös tér elnevezésű, több mint háromszáz kiállítót és közel ötszáz kiállítási tárgyat felvonultató tárlat üvegművészeti szekciójának egyik legnagyobb alkotását Lukácsi László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész jegyzi.
A stúdióüveg-mozgalom a hatvanas években kezdődött az Egyesült Államokban, amikor is az üvegművészek már nem gyárakban, hanem saját műhelyükben kezdtek alkotni. Lukácsi László az Iparművészeti Főiskola elvégzését követően csatlakozott, bár – mint mondja – kollégáikkal itthon akkor még zárt országhatárok mögül, a mai lehetőségekhez képest sokkal nehézkesebben kereshették a külföldi lehetőségeket. – Szűkös gazdasági helyzetünk azonban talán még több kényszerinnovációt hozott a munkáinkba, mert nálunk nem „folyt olyan könnyedén” az üveg, mint Nyugat-Európában és Amerikában, ahol már akkor hagyománya volt az üveg­gyűjtésnek. A közép-európai országok üvegművészete karakterességében és színvonalában is kiemelkedően teljesített kezdetektől fogva, a magyar alkotók mint friss irány – önerőből történő menedzselésüknek is köszönhetően – sikert sikerre halmoztak külföldön – fejti ki a művész, aki hamar nemzetközileg ismert és elismert alkotóvá vált.
A hazai kiállítóhelyek mellett számos külföldi galériában, múzeumban és magángyűjteményben megtalálhatók a munkái, szakmai díjakkal jutalmazták többek között az Egyesült Államokban, Németországban és Japánban is. Alkotásai különlegességéhez hozzájárul az általa használt technika is, hiszen a legtöbb üvegművész melegüveg-eljárással dolgozik, vagyis hutában, pipával fújják vagy kemencében rogyasztják, öntik formába a forró üveget. Lukácsi László ezzel szemben hidegen ragasztja a síküvegeket és tükörlapokat, majd gondosan, precíz módon csiszolja mérnöki pontosságúra. Mivel egy tárgy hónapokon keresztül készül, kevesen alkalmazzák a világon ezt a technikát.
Magyarországon 2011-ben elsőként kezdte alkalmazni a különleges dich­roic üveget. Ilyen színjátszó alapanyagból készült a Műcsarnokban kiállított legyező alakú tárgy is. Ezt szemlélve olyan érzésünk támadhat, mintha nem is kézzel fogható matéria, hanem a legkülönfélébb színű fények játékából megszületett éteri forma volna, amely minden irányból más és más arcát mutatja. A titok a különböző színű, vastagságú és reflexiós tulajdonsággal rendelkező sík­üveg alapanyagok megfelelő összeválogatásában rejlik – tudtuk meg a művésztől, aki egyébként a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja is. Mint mondja, ez egy nagyon lassú, magányos, sokszor emberpróbáló alkotói munkafolyamat. Éppen ezért örül, hogy fia is a nyomdokaiba lépett. „Évek óta mellettem tanul, illetve segít nekem. Így talán munkametódusom tovább öröklődik” – mondja.
 

Mikor a Közös tér című kiállításon látható alkotásról kérdezem, mindenekelőtt abbeli háláját fejezi ki, hogy tíz szakma felvonultatása során a kortárs magyar üvegművészek – létszámukhoz képest – ilyen jelentős számban mutatkozhatnak be ezen a nívós hazai tárlaton.

– A kollégák közül többek is szerepelnek látványos, izgalmas nagy méretű kompozíciókkal. A kiállítótér impozáns méreteihez igazodva, természetesen én is jelentős méretű üvegszoborral szerettem volna képviselni a munkásságomat

– fogalmaz a művész. A Műcsarnokban megtekinthető tárgy – mondjuk úgy – „testvére” a floridai Imagine Glass Museumban található, melynek tulajdonosa annak idején személyesen látogatta meg műtermében Lukácsi Lászlót, és azóta hét szobrot is rendelt tőle. Karrierje legnagyobb üveglegyezőjét két évig tartott elkészíteni a floridai múzeumnak.
A legyezőforma számos más alkotásában megjelenik különféle változatokban, amiért Gopcsa Katalin művészettörténész Homo flabellumnak, vagyis legyezőembernek nevezte. Az üvegelemek sorolódásából épülő legyezőkön kívül a levelek, szirmok, kavicsok, csigák évtizedek óta kísérik a pályáján, hiszen az ihletet a természettől, a „legnagyobb szobrásztól” nyeri, melynek alkotásai mind egy tökéletes rendszer részét képezik, és szabályosnak tűnnek ugyan, de rendkívül egyediek. Nemzetközi elismeréseit is ezek a formák hozták.
Lukácsi László hidegen ragasztott, csiszolt síküveg és tükör műve szep­tember 4-ig látható a Műcsarnokban, további negyven üvegművész munkáival, illetve a szalon közel félezer ipar- és tervezőművészeti alkotásával együtt. A legyező további sorsát illetően a művész elárulta, hogy egy londoni galéria már jelezte közvetítői szándékát, ő azonban annak örülne leginkább, ha egy hazai magán- vagy közgyűjteménybe kerülne.

Borítókép: Lukácsi László alkotása a Műcsarnok kiállításán (Fotó: Bach Máté )