A könnyebb út a nevettetésben + podcast

Philippe Lacheau a legújabb vígjátékában a szuperhősfilmeket gúnyolja ki. A néző könnyen tud azonosulni a film tréfáival, mert magát látja viszont. Mindannyiunk ügyetlenkedése köszön vissza a mozivásznon, amit – valljuk be – nagyon jó kinevetni. Ám az is igaz, hogy egy kicsit sok a filmben a közönséges humor. + podcast

Philippe Lacheau vígjátéka a klasszikus burleszkfilmek dramaturgiájára épül. A tréfák vagy vicces jelenetek önmagukban működnek, a szuperhősök minden modorosabb gesztusát, cselekedeteit, didaktikus mondatát kigúnyolják az alkotók. Persze ez nem kegyetlen gúny, de azért azt is érdemes megemlíteni – és többek között ezért is szeretjük a francia vígjátékokat –, hogy a tréfáknak sok igaz­ságtartalma van. A szuperhősök soha nem valamiféle tanulási folyamat révén tűnnek ki a közösségből, hanem egy csoda révén kapják ajándékba képességeiket. Egyrészt arról is szól mindez, hogy korunkban nehezebb megtanítani egy fiatalnak azt, hogy ha sikeres akar lenni az életben, akkor azért keményen küzdeni kell, ugyanis a filmek és a reklámok jelentős részében nem ezt látják.

Másrészt viszont pozitív üzenete a szuperhősfilmeknek, hogy ha valaki jó képességekkel rendelkezik, ha valaki tehetséges, akkor nem pazarolhatja el ezt az isteni ajándékot.A Badman tehát úgy készült, hogy a szuperhősfilmekből adódó gegeket, tréfákat, paródiákat kidolgozták, aztán ráhúztak egy történetet. Mindezzel semmi baj nincsen, bár igencsak bárgyú a sztori, de sokat lehet rajta nevetni. A baj viszont az, hogy túlságosan sok a durva, trágár, alpári, közönséges tréfa. Értem én, hogy a film fő célközönsége a kamaszok, és ők – főleg a fiúk – rendszeresen vaskos tréfákkal állnak elő, csak nem feltétlenül kellene a filmkészítői szándéknak abból állnia, hogy ezeket a tréfákat látjuk viszont a mozivásznon is. Egyszerűen érthetetlen, hogy a nadráglehúzós poé­noktól miért nem tudunk megszabadulni egy életre, és az is minden határon túlmegy, ha mindehhez gyerekeket is felhasználnak a filmkészítők. Egy film attól jó, hogy az alkotók érzik a határokat, hogy meddig mehetnek el. Jó látni, ahogy a filmkészítők kigúnyolják a szuperhősfilmek didaktikus és modoros gesztusait, de egyáltalán nem jó látni az alpári és primitív tréfákat. Szülőként a kamaszokra is rászólunk, ha ilyenekkel áll elő, és megpróbáljuk csiszolni az ízlését, hogy ne ragadjon le ezen a szinten. De nagyon nehéz dolguk lesz a szülőknek, ha a kamaszoknak szóló filmek viszont elsősorban a könnyebb utat választják mostanában, ha nevettetésről van szó.

Legújabb podcastunkban egy könnyed reggeli beszélgetés során két filmkritikus, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós beszélget a filmről.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Prorom Entertainment)