Dante univerzuma Szentendrén és Rómában
Több mint ötven képzőművészeti alkotáson keresztül ismerhetjük meg Dante mai napig élő kultuszát.
Több mint ötven képzőművészeti alkotáson keresztül ismerhetjük meg Dante mai napig élő kultuszát.

Hazajáró szemmel 2. címmel jelent meg a Hazajáró honismeret-turisztikai magazinműsor második képeskönyve.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes korhatáros táncjátékában Drakula gróf szerepében Tókos Attila és Sánta Gergő lép színpadra.

Még ebben a hónapban megnyitnak egy válogatott fotókból álló tárlatot a pesti belvárosi Duna-parton.

Csomortáni Gál László székely képzőművésznek köszönhetően ősi, mitikus magyar világ költözött az E-Galéria kiállítóterébe.

Mindeddig árnyékban maradt Władysław Stanisław Reymont lengyel Nobel-díjas író utolsó, politikai-társadalmi regénye, a Lázadás.

Nemsokára megnézhetjük az online streamingplatformon Füst Milán világhírű regényének feldolgozását, A feleségem történetét is.

A Malmkrog, avagy az Antikrisztus története című filmet, amely a Monarchia korában játszódik, az Urániában is vetítik.

Erről a viszontagságos útról ír Király Levente Jean-Paul Belmondo és Alain Delon színészpárosnak emléket állító, Riválisok című könyvében.

Az Énekelj! második része nagy hangsúlyt helyez a gyász folyamatának bemutatására.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Személyi sérülés nem történt.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

Hihetetlen, mi mindent ettek régen!

Különösen aggasztó a fiatalkorúak szempontjából, akik biológiailag és pszichológiailag még fejlődési szakaszban vannak.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

A Magyar Nemzet árkörképe. Nézze meg, meg fog lepődni.

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

November 15-én volt 10 éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Kvízünk kitöltésével tesztelheti, mennyire emlékszik az akkor történtekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.