Radu Muntean Întregalde című feszült kamaradrámájával kezdődik a román filmhét(a részletes programot itt érhetik el), amelynek premierje az idei cannes-i filmfesztiválon volt. A mindössze néhány szereplővel forgatott történet a kortárs román film legnagyobbjaira jellemző feszültségteremtő erővel, de a humort sem nélkülözve meséli el egy eldugott erdélyi falucska (a címben nevezett Întregalde/Havasgáld) határában elakadt terepjáró utasainak történetét.
A három tősgyökeres városi fiatal – egy humanitárius szervezet munkatársai, akik eredetileg a helyieken próbálnának segíteni – hirtelen maga is segítségre szorul.
Az erdő közepén töltött éjszaka során nemcsak ők, de a közönség is elhagyja a komfortzónáját, hála az újhullámos filmektől megszokott hitelességnek és a zseniális színészi alakításoknak.
Hasonlóan életközeli Emanuel Pârvu Marokkó című filmje, amely az azonos nevű játék kiszámíthatatlan hatásmechanizmusa alapján modellezi egy család történetét. A történet egy apróságból indul: a tizenéves Magda egy kórházban önkénteskedik, ahol új nyakláncát egy beteg kisgyereknek ajándékozza. Az apja nem hisz neki, felelősségre vonja, aminek beláthatatlan következményei lesznek. A film egyetemes történet jó szándékú, de átgondolatlan cselekedeteink morális felelősségéről.
Pimasz szatíra a közösségi médiáról az alig harmincéves színész-rendező, Andrei Huțuleac #dogpoopgirlje, amely remekül találja meg a hétköznapiban a rendkívülit, a banálisban a botrányost. Huțuleac történetében egy örökbefogadott kiskutya körül alakul ki botrány: a metróban valaki videóra veszi, amint a kutyus könnyít magán, és a felvétel vírusként kezd terjedni a világhálón, romokba döntve újdonsült gazdája életét. A #dogpoopgirl a kolozsvári TIFF-en a legjobb debütálás, a moszkvai nemzetközi filmfesztiválon pedig a legjobb film és a legjobb női főszereplő díját nyerte.
A hétköznapok világától némileg elszakadva, az abszurdhoz közelít a nagyváradi születésű Demian József groteszk hangvételű, Éjjeli őrjárat című alkotása, amely egy színházi társulat egyetlen különös éjszakájából villant fel lazán kapcsolódó jeleneteket. A magyar koprodukcióban készült filmben viszontláthatjuk a magyar filmekből is ismert Mátray Lászlót (Kojot, Valan, Seveled, Hab, Varga Katalin balladája), Bogdán Zsoltot (Dallas Pashamende, Aglaja, Iszka utazása) és Răzvan Vasilescut (Bibliothéque Pascal).