Mikor a Falk Miksa utcában sétálva az egymást követő galériák nagy üvegablakain be-betekintgetek, bevallom, ritkán időzöm el a látványon. A modern művészet kategóriájába sorolt absztrakt, nonfiguratív, harsány, de leginkább lélek nélkülinek tűnő alkotások nem nyűgöznek le, noha érdekes kontrasztot alkotnak a galériasor közé ékelődő antikváriumok kirakataival. Üdítő kivételt képez az E-galéria, ahová ezúttal is érdemes benézni, hiszen Csomortáni Gál László székely képzőművésznek köszönhetően ősi, mitikus magyar világ költözött a kiállítótérbe.
Archaikus imák, ráolvasások, egyházi énekek, népdalok sorai öltenek formát és kelnek életre a falakon, ahogy az évszázados faanyag és a ráhordott festékből összeálló motívumok beszélni kezdenek a nézőhöz. – Ezek az alkotások magukhoz vonzanak, mégpedig olyan módon, hogy az ember nem is kíván kikerülni a képek alkotta bűvkörből, csak nézi a fa erezetét, amely egy idő múlva ecsetvonássá transzformálódik vagy pettyekké hullik szét, azok pedig újabb formákká állnak össze. Nem mindig látható, hogy meddig tart a festés és hol kezdődik a fa, mondhatnánk úgy is: meddig tart a festő és hol kezdődik a természet – véli Antalffy Péter történész. Mint mondja, az ősiség és a modernitás egyszerre van jelen, ami azt üzeni, hogy a kortárs kísérletezés során sem kötelező megtagadni a hagyományt.
Csomortáni Gál László pedig nemhogy megtagadná, de egyenesen benne él. Feleségével egy 1883-ban épült hagyományos székely gerendaházat építettek újra, s ebben laknak már több mint tíz esztendeje; ide született három gyermekük is. Később aztán több öreg házat bontottak le és építettek újra, ez pedig magával hozta a régi fára való alkotás ötletét. Képeinek van egyfajta belső fényvilága is, amely olyan hatást kelt, mintha világítanának, s ahogy Antalffy Péter is fogalmaz: ez nem csupán technikai, hanem szemléletmódbeli érzékenységre is vall.
A tárlat képeit szemlélve néha megakad a szemem olyan elemeken – mint egy madárkoponya, egy tekeredő kígyóbőr vagy néhány felragasztott virág, gyógynövény –, amelyek először megdöbbentenek, második pillantásra viszont az alkotás szerves részévé szelídülnek, egy sajátos, egyedi és megbonthatatlan univerzumot képezve. Amellett, hogy minden kép mondanivalójához erősen kapcsolódik a rátét, a művész ezáltal még nagyobb hangsúllyal kívánta megjeleníteni, hogy alapanyagai egykor termő élőlények voltak. Szerinte ez az alkotási mód háttérbe szorítja az egót, hiszen az emberi akaratnál erősebb a fa lelkivilága, amely a napégette erezet mintájában, a bogokban, a görcsökben nyilvánul meg, és üzen. – A tényleges munka ideje jóval rövidebb, mint a ráhangolódás a fára – állítja az alkotó.
A faluból kifelé – ezt a címet adta a művész a január 14-ig tartó kiállításának, amely nemcsak egy népdalt csalt elő az emlékezetemből, de egy olyan utópisztikus jövőképet is megjelenített bennem, mely során a faluban, az eredeti szeretetközösségekben a régiek által megőrzött magyar tudás kiárad, és újratanulhatja majd mindenki. Ez az ősi magyar szellemiség sejlik fel Csomortáni Gál László képein.
Borítókép: A kiállítás egy részlete (Fotó: Zana Diána)
