Húszéves a budapesti Cervantes Intézet
Koncertek, flamencobemutató és workshop, gasztronómiai, irodalmi programok és gyermekfoglalkozások teszik teljessé az ünnepet.
Koncertek, flamencobemutató és workshop, gasztronómiai, irodalmi programok és gyermekfoglalkozások teszik teljessé az ünnepet.

Második alkalommal rendeznek nemzetközi operettfesztivált Révkomáromban.

Az előadások mellett mozi, kiállítás, könyvbemutató és közönségtalálkozó is várja az érdeklődőket.

Száz művész, háromszáz táncos és hatezer diák is részt vesz benne.

Idén ötvenéves a legendás zenekar.

A rendezvényen több mint 500 hagyományőrző mutatja be az érdeklődőknek működés közben a korabeli muskétákat, mozsárágyúkat és falkonettákkat.

A káprázatos válogatásban 22 ország több mint 200 alkotójának munkái láthatók.

A nyitónapon a Kárpát-medence tánchagyományaival és a hazánkban élő nemzetiségek népi kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A táncosok nem vesznek tudomást a halál létezéséről.

Gyereknapot tartanak a Népligetben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.