Újra fesztiválozhatunk Debrecenben
Debrecenben az idén március 25-én már másodjára rendezik meg a Made in Debrecen zenei fesztivált.
Debrecenben az idén március 25-én már másodjára rendezik meg a Made in Debrecen zenei fesztivált.

Saját kompozícióját is előadja áprilisi koncertjén Lakatos György hegedűművész a Festetics Palota Tükörtermében.

Előadásokat és koncertek várják a látogatókat az Essentia Artis első, csütörtöki tematikus napján.

A TrashKós freskók március 9-től április 5-ig látogathatók.

A honi zenésztársadalom ad rendhagyó koncertet legendás előadók népszerű dalainak felidézésével.

Guatemala genezise a TOBE Gallery-ben március 8-tól.

A Fekete Madonna oltalmában címmel imázsfilm készült a kópházi kegyhely legendájáról.

Andrási Attila rendezővel beszélgettünk a Wass Albert-bemutató kapcsán.

Cseh Tamás indián meséi rajzfilmen. A mai Svenkben bepillanthatunk a Kojot négy lelke című produkció kulisszái mögé.

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március második hetét Erdővidéknek szenteli.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már az európai vezetők is követelik a békecsúcsot, rájöttek arra, hogy ezt a háborút Ukrajna nem tudja a siker reményében folytatni.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Donald Tusk miniszterelnök-helyettesét kifütyülték a nemzeti ünnepen.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.