Elindult a veszprémi Művészetek Háza programsorozata
Az intézmény az év folyamán ötven kiállítást, százhúsz művészetpedagógiai foglalkozást, előadást és tárlatvezetést szervez.
Az intézmény az év folyamán ötven kiállítást, százhúsz művészetpedagógiai foglalkozást, előadást és tárlatvezetést szervez.

A megújult felállásban már rögzítettek egy dalt és elkészült a zenekar új klipje is.

Már javában zajlik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar japán turnéja, hat hangversenyt adnak január 22-ig.

A jó és a gonosz küzdelme elevenedik meg az Ukrán Nemzeti Cirkusz vendégjátékában.

Keresztes Zsófia az első, az acb Galériában megrendezett önálló kiállításán a legfrissebb monumentális plasztikáit mutatja be.

Görbe tükröt tart mindannyiunknak a Felül a gálya című előadás.

A Japán Alapítvány vándorkiállítása látható a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Nem csak a musical műfaja áll jól Dolhai Attilának, a Budapesti Operettszínház sztárszínészének.

A Himnusz közös szavalására hívja a magyarokat a kulturális tárca.

Kézdy Luca, a Santa Diver és a Mini Acoustic Trió tagja kiadta szólólemezét, amelyen egyedül muzsikál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.