– Hogy indult el az alkotói folyamat, mi a Felül a gálya című előadás koncepciója?
– Körülbelül egy évvel ezelőtt jött a Felül a gálya című est gondolata, amikor tudatosult bennem, hogy idén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulóját. Zenei menedzserként együtt dolgozom Petruska András gitárművésszel és Bíró Szabolcs harmónikaművésszel, így számomra nem volt kérdés, hogy a Petőfi-bicentenárium alkalmából egy közös utazóprodukcióval készüljünk. A Petőfi-versek feldolgozását hamar elkezdtük, de akartunk a darabba még egy női hangot is, így a koncepcióval nagyon sok művészt felkerestünk. Ugyanakkor – megdöbbenésünkre – a legtöbben nem tudtak nőként Petőfivel azonosulni, mint mondták, egy-két strófát leszámítva nem érzik közel magukhoz a költészetét. Ez a tapasztalat elkezdett foglalkoztatni, hiszen rendkívül érdekes, hogy szinte minden településen van egy Petőfi Sándor utca, ám az mégis – kicsit általánosítva – elmondható, hogy egyre kevesebbet tudunk róla, kevésbe azonosulnak már vele az emberek. Sőt emiatt mondhatni olyan, mintha elavult lenne. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy mi lenne, ha erre a gondolati szálra építenénk fel az előadást. Végül közösen kezdtünk el szövegeket keresni, de abban hamar megegyeztünk, hogy elsősorban Petőfi forradalmi költészetét szeretnénk feldolgozni, hiszen azoknak ma is érdekes és értékes mondanivalója van. Olyan kérdésekre kerestük a Petőfi által papírra vetett sorokban a választ, hogy mégis mit jelent szabadnak lenni, egyáltalán mit jelent az a szó, hogy világszabadság, s ami a legfontosabb: mi, magyarok mit tudunk kezdeni a szabadsággal, ha megkapjuk.
– Az előadásban helyet kap a klasszikus szavalás, ám kissé újraértelmezve, aktualizálva. Ez pontosan miként nyilvánul meg?
– Ezek valójában stílusbeli különbségek. Az egyik ilyen kedvencem például a Kutyák dala és Farkasok dala, amit Petőfi egymás követő két napon írt meg 1945 januárjában, s egy valódi görbe tükör a társadalmunknak is. Ezek a versek két különböző embertípust mutatnak be: ha kutya vagy, akkor védve, de alávetett leszel; ha pedig farkas vagy, szabad, de veszélyben leszel. Közös gitár- és harmóniakísérlettel hangoznak el a művek, amit Petruska András és Bíró Szabolcs a versek tempójához és mondanivalójához igazított. Ez azért is izgalmas, mert mi, magyarok az a típus vagyunk, hogy ha választhatnánk, akkor farkasok lennénk. Ám ha megnézzük a történelmünket, sokkal inkább a Kutyák dala igaz ránk. Az előadás alatt számtalan hasonló kérdés merül fel, de minden kellő öniróniával. Görbe tükröt tartunk a magyarság elé nemzetünk megosztottságáról. Számunkra már szinte természetes e megosztottság, már úgy beszélünk róla, mint bármelyik magyar hungarikumokról, a szürkemarháról vagy éppen a kalocsai paprikáról, hiszen az évtizedek, évszázadok alatt a történelmünk ezt nevelte belénk. Az előadásnak azonban nincsen se jobboldali, se pedig baloldali hovatartozása, bár van kikacsintás minden irányba, de kellő arányban és inkább humor eszközével. Ugyanakkor a fő mondanivalója az, hogy nekünk ebbe a megosztottságba nem kell beletörődni, mert ettől még egy nemzet vagyunk, és ne higgyük el azt, amit bármelyik politikai oldal vagy bármilyen politikai irányzat ránk próbál erőltetni. De visszatérve a szavalásra, nem éppen a klasszikus módon – Mácsai Pál-féle stílusban – hangzik el a Dicsőséges nagyurak című vers sem, hiszen gondoljunk csak bele, hogy 2023-ban már egészen más hangnemben hangozna el egy ilyen vers.
– Ilyen fajsúlyos témáknál milyen szerep jut a humornak?
– Ez is inkább a görbe tükörnél lesz domináns. Például a Nemzeti dalt és annak kezdő sorát („Talpra magyar, hí a haza!”) mindenki ismeri, ám ha kicsit őszinték vagyunk magunkhoz, tudhatjuk, mi már nem vagyunk az a nemzet, amelyik ugrálna összevissza. Ellenben békésen meg tudjuk várni a következő lépést, s úgy vélem, bizony sokszor és sokáig türelmesek voltunk az elnyomóinkkal szemben. Ezt viszont lehet és kell is a humor eszközével, Petőfi forradalmi költészetén keresztül feldolgozni, és mi most nem másra, mint erre vállalkoztunk.
– Mi lesz a produkció sorsa?
– Azt a visszajelzést kaptuk, hogy a Felül a gálya egy felettébb szórakoztató, tömény és kissé szigorú előadás, s a pozitív visszajelzések között a siker igazi mérője, amikor továbbra is érdeklődnek a darab iránt. Legközelebb január 24-én a Három Hollóban játsszuk, de már lekötött fellépésünk van márciusra Oslóban, Norvégiában. Teljesen meglepő módon az ottani magyarok hívták meg a produkciót, de úgy halottam, Pekingben is felfigyeltek ránk. Talán azért, mert ez az előadás jóval többet szeretné annál, mint hogy Petőfit „aranyos” költőként, úgyszólván naivan mutassa be. Hiszen – ha csak a legismertebb költeményeit említjük – a Nemzeti dalt vagy éppen az Anyám tyúkját, kitűnik, hogy Petőfi nagyon erőteljes személyiség volt. Van egy legenda is, miszerint Petőfi Sándor sétált a budai Várban, s időnként odament egy idegenhez, majd megszólította: „Elnézést, uram, maga tudja, hogy én vagyok a legnagyobb költő?” Tehetséges, de kétségkívül extrovertált figura volt. Ám mindezek mellett az egyik legszerethetőbb költőnk is. Ez az előadás pedig inkább ehhez a Petőfi Sándorhoz szeretné közelebb hozni a nézőket.
Borítókép: jelenet a darabból (Fotó: Kelemen Gergő)
