– Hogy indult el az alkotói folyamat, mi a Felül a gálya című előadás koncepciója?
– Körülbelül egy évvel ezelőtt jött a Felül a gálya című est gondolata, amikor tudatosult bennem, hogy idén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulóját. Zenei menedzserként együtt dolgozom Petruska András gitárművésszel és Bíró Szabolcs harmónikaművésszel, így számomra nem volt kérdés, hogy a Petőfi-bicentenárium alkalmából egy közös utazóprodukcióval készüljünk. A Petőfi-versek feldolgozását hamar elkezdtük, de akartunk a darabba még egy női hangot is, így a koncepcióval nagyon sok művészt felkerestünk. Ugyanakkor – megdöbbenésünkre – a legtöbben nem tudtak nőként Petőfivel azonosulni, mint mondták, egy-két strófát leszámítva nem érzik közel magukhoz a költészetét. Ez a tapasztalat elkezdett foglalkoztatni, hiszen rendkívül érdekes, hogy szinte minden településen van egy Petőfi Sándor utca, ám az mégis – kicsit általánosítva – elmondható, hogy egyre kevesebbet tudunk róla, kevésbe azonosulnak már vele az emberek. Sőt emiatt mondhatni olyan, mintha elavult lenne. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy mi lenne, ha erre a gondolati szálra építenénk fel az előadást. Végül közösen kezdtünk el szövegeket keresni, de abban hamar megegyeztünk, hogy elsősorban Petőfi forradalmi költészetét szeretnénk feldolgozni, hiszen azoknak ma is érdekes és értékes mondanivalója van. Olyan kérdésekre kerestük a Petőfi által papírra vetett sorokban a választ, hogy mégis mit jelent szabadnak lenni, egyáltalán mit jelent az a szó, hogy világszabadság, s ami a legfontosabb: mi, magyarok mit tudunk kezdeni a szabadsággal, ha megkapjuk.
– Az előadásban helyet kap a klasszikus szavalás, ám kissé újraértelmezve, aktualizálva. Ez pontosan miként nyilvánul meg?
– Ezek valójában stílusbeli különbségek. Az egyik ilyen kedvencem például a Kutyák dala és Farkasok dala, amit Petőfi egymás követő két napon írt meg 1945 januárjában, s egy valódi görbe tükör a társadalmunknak is. Ezek a versek két különböző embertípust mutatnak be: ha kutya vagy, akkor védve, de alávetett leszel; ha pedig farkas vagy, szabad, de veszélyben leszel. Közös gitár- és harmóniakísérlettel hangoznak el a művek, amit Petruska András és Bíró Szabolcs a versek tempójához és mondanivalójához igazított. Ez azért is izgalmas, mert mi, magyarok az a típus vagyunk, hogy ha választhatnánk, akkor farkasok lennénk. Ám ha megnézzük a történelmünket, sokkal inkább a Kutyák dala igaz ránk. Az előadás alatt számtalan hasonló kérdés merül fel, de minden kellő öniróniával. Görbe tükröt tartunk a magyarság elé nemzetünk megosztottságáról. Számunkra már szinte természetes e megosztottság, már úgy beszélünk róla, mint bármelyik magyar hungarikumokról, a szürkemarháról vagy éppen a kalocsai paprikáról, hiszen az évtizedek, évszázadok alatt a történelmünk ezt nevelte belénk. Az előadásnak azonban nincsen se jobboldali, se pedig baloldali hovatartozása, bár van kikacsintás minden irányba, de kellő arányban és inkább humor eszközével. Ugyanakkor a fő mondanivalója az, hogy nekünk ebbe a megosztottságba nem kell beletörődni, mert ettől még egy nemzet vagyunk, és ne higgyük el azt, amit bármelyik politikai oldal vagy bármilyen politikai irányzat ránk próbál erőltetni. De visszatérve a szavalásra, nem éppen a klasszikus módon – Mácsai Pál-féle stílusban – hangzik el a Dicsőséges nagyurak című vers sem, hiszen gondoljunk csak bele, hogy 2023-ban már egészen más hangnemben hangozna el egy ilyen vers.
