A tavasz kifogyott, átmenet nem is volt, de ami most jön, az minden képzeletet felülmúl + térkép
Előre figyelmeztet a Hungaromet a következő napok időjárása miatt.
Előre figyelmeztet a Hungaromet a következő napok időjárása miatt.
– Kemény munkával győzedelmeskedhetünk, szélben és esőben is növekedünk, és a nehéz időkben is erősebbek leszünk – mondta Hszi Csin-ping.
A legfrissebb jelentések szerint Trump kampánya 116,5 millió, míg Bidené 91,6 millió dollár fölött rendelkezik.
Emlékezetes pillanatok a cikkben.
Nincs kedve a hűvösben futni? Pedig érdemes lenne megpróbálnia. Mutatunk egy kis motivációt hozzá.
Eldőlni látszik a kérdés, hogy mennyire marad az online kereskedelem a gazdaság motorja.
Az idei harmadik negyedév végére már meghaladta a hétmilliót a mobilinternet-előfizetések száma, az internet-előfizetéseké pedig a 10,2 milliót – írja keddi számában a Világgazdaság.
A magyar gazdaság növekedése európai és régiós összehasonlításban is messze a legimpozánsabb eredménynek számít, a hazai lendület a várakozások szerint egész évben kitart.
Az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbit 5 százalékkal meghaladó, 626 milliárd forint értékű új építőipari kivitelezés kezdődött el, a projektszám azonban a felére esett az EBI Építésaktivitási jelentés szerint – írta pénteki lapszámában a Világ
A világgazdaságból érkező kedvezőtlen hatásokat ellentételezik a beérkező uniós támogatások, a magyar kormány és a jegybank növekedésélénkítő intézkedései.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
“Today we reaffirmed our strategic alliance,” wrote Viktor Orban on social media, reporting from Qatar.
Szokatlan helyszínen találkozhat a két elnök.
Nyolcszáz résztvevőt várnak Sátoraljaújhelyre.
A magyarok klasszis sprintere borzasztóan rajtolt 100 méteren a vb-n.
A budapesti Fidesz elnöke szerint a saját ingatlan birtoklása olyan, mint egy legó, amely a tiéd marad, és később a gyerekeidnek is továbbadhatod.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
A magyarok klasszis sprintere borzasztóan rajtolt 100 méteren a vb-n.
A budapesti Fidesz elnöke szerint a saját ingatlan birtoklása olyan, mint egy legó, amely a tiéd marad, és később a gyerekeidnek is továbbadhatod.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.