„Egy olyan narcisztikus ember, mint Magyar Péter , nehezen viseli, ha nincs a figyelem középpontjában. Márpedig az elmúlt időszak nem róla szólt, hanem például Orbán Viktor washingtoni útjáról vagy például a miniszterelnök ATV-s interjújáról, amit már 800 ezren láttak, négyszer többen, mint Magyar Péter interjúját” – írta posztjában Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője hozzátette: „még Orbán Viktor interjú közben készített rajza is nagyobb figyelmet kapott, azt elemezték sokan, még pulcsit is készítenek róla.”
Magyar Péter ezt nehezen viseli, mint egy közeli munkatársának fogalmazott idegesen: „Még Orbán Viktor firkájával is többet foglalkoznak, mint velem! De ezen felül jobban zavarja, hogy már a baloldali közvélemény-kutatók is azt jelzik: a Fidesz lendületet vett és erősödik” – tette hozzá a politológus a hozzá eljutó információk alapján.



















