Boszniai misszióra készülnek a magyar katonák + videó
A szolnoki különítmény januárban vonul a Balkánra.
A szolnoki különítmény januárban vonul a Balkánra.
Mintegy kétszáz katona fog részt venni az afrikai elnök meghívására a küldetésben.
A magyar kormány egyik prioritása a nyugat-balkáni régió stabilitásának megőrzése.
Az ENSZ BT nemzetközi biztonsági missziót hagyott jóvá a haiti bandaháború megfékezésre
A SpaceX rakétájával indították útjára a Műegyetem ötödik kisműholdját a Vandenberg űrközpontból.
A négy Gripen vadászgépből álló magyar kontingenst 19 alkalommal riasztották éles helyzetben.
A fegyveres erők legfeljebb 15 ezer fős állományának egyéni, kollektív és speciális képzését nyújtja majd több uniós tagállam területén.
„Ez nagy felelősség, de egyben elismeri Lengyelország pozícióját a nemzetközi színtéren” – fogalmazott a nemzetvédelmi miniszter.
Az orosz–ukrán háború árnyékában a három balti ország az észak-atlanti szövetség katonai segítségére szorul.
Az Afrikából kiinduló migrációs hullámokat nem inspirálni kell, hanem megállítani – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.