Kezek vallanak reményről, emberségről Ujvárossy László alkotásain, a Műcsarnokban
Ujvárossy László, festő- és grafikusművész Napkezek című, Műcsarnokban nyílt kiállításán negyven esztendő munkáiból válogattak.
Ujvárossy László, festő- és grafikusművész Napkezek című, Műcsarnokban nyílt kiállításán negyven esztendő munkáiból válogattak.

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettese, a Partiumi Keresztény Egyetem volt dékánja 87 éves volt.

A nagyváradi gasztrotúra legmeggyőzőbb élményét a tavaly nyitott Eat It – casual gourmet kitchen nyújtotta.

A Zöldfa utcai Csíki söröző nemcsak a helybeli sörivóknak lehet vonzó célpont, hanem a Nagyvárad főterére kíváncsi turistáknak is.

A 10. jubileumi Szent László Napok utolsó napja zajlik Nagyváradon, a lovagkirály városában.

Gondolatok egy szecessziós magánházról.

Mi lenne reményt adóbb, mint egy időugrás a Trianon után húsz évvel később beköszöntött váradi kis magyar világba.

Ne hagyjuk, hogy magyartalanított, városszerkezetükben szétcincált balkáni településekké váljanak erdélyi városaink!

A szervezők célkitűzése a magyarság összetartozásának erősítése.

A trianoni emlékév történelmi albuma ezzel egy új, igen megtisztelő csúcspontot ért el, amiért megérte dolgozni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.