Győzött a valóság a gender felett a briteknél
A Legfelsőbb Bíróság döntését ünnepelve fogadták a nőjogi szervezetek.
A Legfelsőbb Bíróság döntését ünnepelve fogadták a nőjogi szervezetek.

1979 óta folyamatosan növekedett a női EP-képviselők száma, egészen mostanáig.

Az ELTE kutatói olyan agyi kapcsolatokat találtak, amelyekből a nemre következtethetünk.

Pedofil volt a francia rendőrnőt meggyilkoló terrorista; Madrid a szükségállapot után is korlátozná a szabad mozgást. Egy amerikai műsorvezető élő adásban rontotta el transznemű vendége nemét; A francia törvénytervezet minden terrorizmushoz köthető összej

Az Alapjogokért Központ kutatásából kiderül: a megkérdezettek 66 százaléka szerint csak férfi- és női nem létezik.

Egy új törvénytervezet szerint nem érhetné baj a tanárokat azért, ha nem hajlandók beállni a gender ideológia mögé.

Éppen azok, akik a nemek közti különbségek eltörléséért küzdenek szilajul, miért húzzák a lehető legélesebb választóvonalat nő és férfi közé akkor, amikor érdekeik és érveik úgy kívánják?

A genderlobbi szervezetei már nálunk is kiépültek, és megkezdték a pszichiátriai tüneteik rákényszerítését a normális emberekre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

Eddig minden jel arra utal, hogy ez az Ágyúsok éve lehet, de most nem várt nehézségbe ütköztek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.