Gyermekek a genderlobbi oltárán

A genderlobbi szervezetei már nálunk is kiépültek, és megkezdték a pszichiátriai tüneteik rákényszerítését a normális emberekre.

Ma már semmi túlzás nincs abban a kijelentésben, hogy egyes nyugati országokban gyerekeket áldoznak fel a genderlobbi oltárán. Ez például Angliában már állami program, és egy teljes iparág épül rá. A minap a Daily Mail írt arról (Chris Dyer for Mail Online, április 8.), hogy egy ilyen intézményben (a Gender Identity Development Service-ben) egy hároméves gyermek nemének megváltoztatásáról hoztak „szakmai” döntést.

Először is fontos elmondani, hogy az emberi lények biológiai neme nem változtatható meg. Nem a technológia fejletlensége okán, hanem mert lehetetlen. A magzat neme a fogantatáskor genetikailag eldől, testi fejlődése onnantól nem téríthető a másik irányba, csak megnyomorítani vagy elpusztítani lehet. Genetikai torzulások, betegségek, a születés után szerzett betegségek, a személyiségfejlődés apróbb és gyakori, de múló kilengései, pszichiátriai betegségek, amelyek a nemi identitás kialakulását vagy megélését érintik, nem alapoznak meg olyan lehetőségeket, hogy egy ember biológiai nemét meg lehessen változtatni.

A genderlobbi bűnözői azt hiszik, hogy a testi fejlődés hormonális befolyásolásával és néhány, a nemi jegyeket érintő sebészi beavatkozással megváltoztathatják valakinek a nemét. Valójában csak szerencsétlen torzszülötteket hoznak létre, akiknek a testüket ért hormonkatasztrófa és a felnőttkorban később végrehajtott korrekciós műtétek után nincs többé menekülési lehetőségük, legfeljebb az öngyilkosság.

A genderlobbi bűnözői a szülőket mindenféle propagandaeszközzel, nyomásgyakorlással arra kényszerítik, hogy iszonyú pusztítást végezzenek a gyermekük testében (hiszen gyermekek esetében ez mégiscsak a szülők felelőssége) egy hormonkezeléssel. Majd ennek a kínzásnak a végén felnőttkorukban arra veszik rá őket, arra késztetik és abban támogatják őket, hogy csonkíttassák meg saját testüket, külső és belső nemi szerveiket. Minden áltudományos hazudozás csak eufemizmus erre a szörnyű bűncselekményre.

Ahogy minden rossz az elmúlt évtizedekben, ez is az alapvető emberi jogok feltétlen és korlátlan kiterjesztéséből következik; emberi joggá tették azt, hogy az egyén bármikor kikényszeríthesse a társadalomból pszichiátriai tüneteinek valóságként történő elismertetését.

A gyermek- és fiatalkorúak esetén ez még szörnyűbb állapotokat eredményez, hiszen ők nyilvánvalóan a szüleik, tanáraik hatása alá kerülnek, valamint fokozottan ki vannak téve a szabadjára engedett genderpropagandának. Ha bárki bármilyen, a genderelméleten kívüli okból próbálna hormonokat, gyógyszereket juttatni gyermekek vagy felnőttek testébe a személyiség megváltoztatása érdekében, azonnal bűnözőnek minősítenék.

Ha eltekintünk a genderlobbi bűnözőinek nyomásgyakorlásától, az objektív tudományos bizonyítékok és a tapasztalatok nemhogy nem támasztják alá, hanem határozottan cáfolják, hogy az áldozatok bármilyen sztenderd szerint is jobban lennének az akár több évtizedes tortúra végén. Arról nem is beszélve, hogy hároméves gyerekek szereppróbálgató játékaiból azt a következtetést levonni, hogy a gyermek más nemű személyiség, mint amilyen nemű a teste, párját ritkító ostobaság.

Egyértelmű, hogy egy ilyen „szakmai következtetés” csak a genderlobbista orvos, pszichiáter és mindenféle egyéb álszakember, álsegítő pszichiátriai állapotáról és nem a szerencsétlen gyermek vagy kamasz áldozat aktuális problémáiról szól.

Mindent elmond a genderlobbi erejéről és agresszivitásáról, hogy Angliában úgy sikerül megnyomorítani kiskorúakat, kisgyerekeket, hogy akár a társadalom, akár a szaktudományok, akár az állam ellen merne állni nekik. Magyarországon sem mer senki elhatárolódni tőlük, a szakmai szervezetek, az orvostársadalom, a nem genderlobbista tudósok, szakemberek zöme csöndben, esetleg magukban ellenkezve tolódnak a nyugat-európai elvárások felé.

Képzelje el a kedves olvasó, hogy négy-öt éves gyermeke valamilyen, az ellenkező nemre jellemző játékot próbálgat az óvodában, aminek hatására az óvónők meg a nemváltoztatási szakszolgálat üldözni kezdi, majd kötelezi egyrészt, hogy a gyermeket vizsgáltassa ki – természetesen a genderlobbi valamelyik civil szervezetével (amelyik, hogy, hogy nem, állami hatósági jogosítványokat szerzett valahonnan) –, majd pedig arra kötelezik, a gyermekét a másik biológiai nemhez tartozóként nevelje, vagy különben elveszik öntől! Erre már van példa a nyugati államokban.

A genderlobbi szervezetei már nálunk is kiépültek, és megkezdték a pszichiátriai tüneteik rákényszerítését a normális emberekre. Legutóbb az kapott nyilvánosságot, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság támogatásával egy gyárban egy korrekciós műtéteken átesett férfi, aki nőnek képzeli magát, elérte, hogy a női öltözőben öltözhessen. A cég eredetileg külön öltözőt biztosított neki, de egy homoszexuális civil szervezet segítségével (amely nyilván jól felfogott érdekből terjeszti ki működését ilyen ügyekre is) elérte, hogy a cég meghátráljon, és a nemet váltott egyén a női öltözőt használhassa ezután.

Vagyis nőket kényszerítenek arra, hogy egy magát nőnek képzelő férfival legyenek kénytelenek osztozkodni az öltözőjükön. Azt ugye mondani sem kell, hogy az érintett nőket nem kérdezték meg.

Tehát ma Magyarországon egy ember képzeletében megszülető, a fizikai, biológiai valósággal ellentétes tudattartalomra alapozva más személyekre vonatkozó kötelezettségeket, az adott személyek alapvető személyiségi, emberi jogait sértő kötelezettségeket lehet megállapítani és kikényszeríteni. Mert azt ugye nem vonjuk kétségbe, hogy a szemérem védelme a legalapvetőbb emberi jogok egyike.

Nyugaton már azonnal transzfóbnak stigmatizálják az embert, ha bármilyen nemi önmeghatározás hitelességét és annak egészséges voltát meg meri kérdőjelezni. Tehát még egyszer: a nőknek egy férfi önmeghatározását, miszerint ő tulajdonképpen egy nő férfitestben, kritika nélkül, azonnal el kell fogadniuk, kontextusfüggetlenül. Nekik kell feladniuk a saját testükre vonatkozó alapvető jogukat, a diktatúrák jó szokása szerint kötelezően, de önként, mert egy ember és az őt támogató „civil” szervezetek nyomást tudnak gyakorolni az államszervezetre és a cégekre.

Ha ezt hagyjuk, olyan jogfosztásokhoz asszisztálunk, amelyek újabbakhoz vezetnek, és egy-két év múlva itthon is azzal kell szembenéznünk, hogy a szülők nyomására kisgyermekeket akarnak majd hormonkezelésnek kitenni, hogy a szüleik és a mögöttük felbukkanó „civil” szervezetek a pszichiátriai tüneteiket a valóság részének érezhessék. Csakhogy pszichiátriai betegségben szenvedő emberek tünetei, tudattartalmai nem alapozhatnak meg új emberi jogokat. És mi nem vagyunk kötelezhetők arra, hogy mások ilyen tüneteit a saját valóságunk részének fogadjuk el.

Mérhetetlenül sajnálom ezeket a kiskorú áldozatokat, és mérhetetlenül megvetem azokat, akik az ő szenvedéseiket okozzák, és kihasználják, hogy még több gyermeket vagy felnőtt embert ránthassanak bele a saját őrületükbe. Itt az ideje, hogy a jogállam minden eszközével fellépjünk ellenük. S mivel már a női öltözőkből is kiszorítják a normalitást, ideje tenni is ellenük.

A szerző szociológus