Lecsapott a babakocsis rablóbanda a Népligetnél, kés is előkerült
Volt egy kis üldözés is.
Volt egy kis üldözés is.
Elkapták a kábítószer-kereskedőt.
A főváros talán leginkább frekventált közparkjának egyik szegletét zöldhulladék-tárolónak használja a cég.
A terveket a megválasztása óta készíti a polgármester, de mostanáig semmi sem valósult meg az ötletbörzéken elhangzottakból.
Állatkínzásért öt év börtön is járhat.
Ujjé, a Ligetben nagyszerű! címmel rendeznek ingyenes fesztivált Kemény Henrik bábművész emlékére.
Az Ikarus 30-as típusú busz már hetvenéves, de idén karácsonykor is fogadja az utasokat.
A Puskás Stadion és a Népliget között pályakarbantartás lesz novemberben.
Hogy is van ez? Tegyük tisztába a dolgokat.
Annyian sem voltak a Népligetben, amennyit az eső miatt jósoltak, és a programok is késve kezdődtek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.