Egy 24 éves miskolci férfi ellen indított nyomozást a rendőrség. A kutatás során a nyomozók egy speciálisan a kábítószer nevelésére kialakított helyiségben 31 tő cannabist, kábítószernek minősülő növényi származékokat, illetve termesztéshez használt eszközöket – többek közt, ventilátort, lámpatestet, trafót – foglaltak le – írja a rendőrség.

Mint kifejtik, a férfi beismerő vallomást tett, a rendőrök az üggyel kapcsolatosan fogyasztás miatt két nőt is kihallgattak. A nyomozók befejezték az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
Menekülés Budapesten a Népligetnél
Néhány nappal ezelőtt a rendőrök emellett egy befüvezett, vezetői engedéllyel nem rendelkező motorost is elfogtak. Szeptember 5-én délelőtt a Népliget környékén járőröző rendőrök egy motorosra figyeltek fel, aki tilosban állt. A férfit igazoltatni akarták, ám amikor meglátta a rendőröket, nagy sebességgel menekülni kezdett.
A járőrök szolgálati gépkocsival követték, és hangosbemondón többször felszólították a megállásra, hiába. Nem sokkal később a motoros egy füves területre hajtott, ahol megcsúszott, majd nekiütközött a rendőrautónak. Az ütközés miatt senki sem sérült meg; a férfit a rendőrök elfogták.
Kiderült, hogy a motorosnak soha nem volt vezetői engedélye. A kábítószergyorsteszt THC-ra pozitív lett.
A férfi ruházatából alufóliába csomagolt növényi törmelék, kristályos anyag, valamint kábítószer fogyasztására alkalmas eszköz került elő.
A rendőrök a motorkerékpárt is átvizsgálták, amelynek kormánya alatti tárolója és csomagtartója szintén kábítószergyanús anyagot rejtett; alapos gyanú merült fel, hogy a férfi az utóbbi időben kábítószerrel kereskedhetett. Az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kristályt tartalmazott.
A 37 éves R. Rolandot a X. kerületi rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását. Emellett engedély nélküli járművezetés miatt szabálysértési eljárás is indult ellene.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Képernyőkép)