Böde-Bíró Blanka egy év után visszatért, a Fradi fordulatos rangadót vívott
Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.
Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

Napvilágot látott a vb erősorrendje. Hollandiában és Németországban óriási várakozás előzi meg a szerdán kezdődő eseményt.

Az egymás elleni rangadón történtek után döntött a szövetség.

A Ferencváros elnöke a rasszizmust kizárta, ugyanakkor sportszerűtlenségről beszélt.

A címvédő és a trónkövetelő összecsapása ritkán látható összeomlással zárult.

Az Esztergom–DVSC női kézilabda-bajnoki rangadó akár már most dönthet a harmadik hely sorsáról.

A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.

Megvan a másik kieső is a női kézilabda NB I-ben.

Allen Heine irányításával az FTC női kézilabdacsapata a BL négyes döntő után a bajnoki címről is lemarad.

Az Esztergom edzője volt a főszereplő az édesapjáról elnevezett csarnokban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit aTisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Tisza is “the Hungarian outpost of Europe’s pro-war camp,” the prime minister’s political director wrote.

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Az új díjtermékekből a tavalyi évben átlagosan már csaknem egymillió darab fogyott havonta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.