Timothée Chalamet elmondta, mire vágyik
A fiatal sztár a SAG-gálán olyan kijelentést tett, amely még az A-listás sztárokat is meglepte.
A fiatal sztár a SAG-gálán olyan kijelentést tett, amely még az A-listás sztárokat is meglepte.
Nem ez az első eset, hogy nem vették át a pénzt.
A SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon a zsűri ma élőben értékelte a beküldött pályaműveket, és kihirdette a hat döntős kreációt.
Egy héten át minden nap egy új nyertest vagy nyerteseket jelentenek be, ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek díjazottat.
Magyarország egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban.
Színe halvány aranysárga, elegáns illatában alma, körte, enyhén érett sárgabarack és fehér virágok jelennek meg.
Magyarországnak, a magyar gazdaságnak minden esélye megvan, hogy az éppen kialakuló új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Az Antenna Hungária marad az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró hálózatok üzemeltetője, a szolgáltató és a hírközlési hatóság a hatósági szerződést szeptemberben írhatja alá – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommuni
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Ezt nem fogják elhinni!
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.