Itt az amerikai bejelentés, ennek Kína nem örül majd
Az Egyesült Államok „visszaveszi” a Panama-csatornát a kínai befolyás alól.
Az Egyesült Államok „visszaveszi” a Panama-csatornát a kínai befolyás alól.
Kedden a közép-amerikai állam elnökével találkozik az amerikai védelmi miniszter.
A Panama-csatornán átkelő hajók több mint 70 százaléka amerikai kikötőből indult vagy oda tart.
Több latin-amerikai országba is ellátogat az amerikai külügyminiszter.
A válaszért elég a térképre tekinteni.
Az újabb, ezúttal 30 ecuadori állampolgárt szállító repülőgép csütörtök este indult útnak az ecuadori Mantába – közölték a panamai bevándorlásügyi hatóságok.
Felszámolnák a világ egyik legveszélyesebb migrációs útvonalát.
A hatvanhat embert szállító távolsági busz a korai órákban zuhant le egy szikláról.
Közel harmincmillió euró érkezhetett Katarból a volt szocialista EP-alelnök és családja számlájára egy dokumentum szerint.
Az a március végi hat nap, amikor a Szuezi-csatornát eltorlaszolta egy keresztbe fordult óriás hajó, rávilágított arra, hogy mennyire sérülékeny az egész tengeri hajózás rendszere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.