Már nem Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
Huszonnégy év után távozik posztjáról az eddigi vezető.
Huszonnégy év után távozik posztjáról az eddigi vezető.
Elindult a MKIK és a KAVOSZ Zrt. közös programsorozata.
A Széchenyi-kártya programban a cél, hogy elérjék a 3,5 százalékos kamatszintet.
Az MKIK elnöke szerint túl gyorsan változnak a külső gazdasági körülmények, ez felveti a rugalmas monetáris politika szükségességét is.
Az elnök szerint a kontrollálatlan bevándorlás amolyan liberális eszme: mindenkinek jót akarnak, aztán mindenkinek rosszat okoznak vele.
Nincs olyan mesterséges intelligencia, amely az emberi alkotóerő helyébe tudna lépni – mondta az Országgyűlés elnöke.
Ha ez tényleg így történik, akkor az jelentősen leviheti az inflációt és tömeges árcsökkentést jelenthet a lakosságnak.
Miért ne lehetnénk egyszer mi a nyertesei a technológiai változásoknak? – tette fel a kérdést a kamara elnöke.
Parragh László, az MKIK elnöke szerint lassan a növekedés akadályává válik a magas alapkamat.
A Széchenyi-kártya húszéves története bebizonyította, hogy az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.