Az újoncok átka – miért válnak kiszolgáltatottá a Premier League-ben a feljutók?
Az elmúlt két idényben mindhárom újonc azonnal kiesett az angol élvonalból.
Az elmúlt két idényben mindhárom újonc azonnal kiesett az angol élvonalból.
Arne Slot a Southampton elleni meccsen nem azt látta a Liverpooltól, amit szeretett volna.
A Vörösök sokáig nem tudtak felpörögni a Premier League-ben sereghajtó Southampton ellen.
A tréner a Southampton elleni meccset felvezető sajtótájékoztatóján emlegette a magyar középpályást.
Csúfos vereség szélén állt csütörtökön a Manchester United, de Diallo megmentette a csapatot.
A japán Endo a tartaléksorból előre lépve középhátvédként is remekelt a Ligakupa-meccsen.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
A Liverpool a Southamptonnal találkozik a ligakupában, de Slot csak félig-meddig lesz ott a találkozón.
Az Anfield Watch portál szerint Gravenberch, Szoboszlai, Jones középpályás trióval áll ki a Liverpool a Southampton ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több tucat halálos áldozata van a merényletnek.
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.
A Real Madrid magabiztos győzelmet aratott a klubvilágbajnokságon, de a győzelem mögött rejtélyes események és furcsa jelek tűntek fel. Vajon mi zajlik a madridiaknál a felszín alatt?
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.