Az elmúlt két idényben a Premier League-ből kieső mindhárom csapat újonc volt – 2023–2024-ben a Burnley, a Sheffield United és a Luton Town, míg 2024–2025-ben az Ipswich Town, a Leicester City és a Southampton zár a vonal alatt. Ez a jelenség korábban ritkaságszámba ment, ma viszont egyre inkább visszatérő mintázatot mutat: a Championshipből feljutó csapatoknak látványosan nem sikerül tartósan megvetniük a lábukat az élvonalban – és ez nem csak a pályán dől el.
A frissen feljutók rendszerint két stratégiát követnek: vagy jelentős átigazolási befektetésekkel próbálnak azonnal alkalmazkodni, vagy a másodosztályban jól működő kerettel vágnak neki a Premier League-nek. Mindkét megközelítés vissza-visszatérő problémákkal jár: előbbieknél nem jut elég idő az új igazolások beépítésére, utóbbiaknál a szintkülönbség sokszor gyorsan megmutatkozik.
Mikor vált szinte alapvetéssé a költekezés – és meddig működött?
A 2024–2025-ös idényben az Ipswich Town minden tekintetben szembement a klasszikus újoncmodell szabályaival. Az egymást követő két feljutást követően – a League One-ból a Premier League-ig – a klub sosem rejtette véka alá, hogy a keret megerősítésekor nem feltétlenül az élvonalbeli azonnali túlélés a fő cél, hanem egy szilárd, versenyképes struktúra kialakítása. A 147 millió fontos költekezés első ránézésre grandiózus, de átigazolásaik jelentős része olyan játékosokra irányult, akik a Championshipben is fejlődhetnek, ha netán kiesnének. Ez a felfogás szokatlan, ám jóval tudatosabb, mint sok olyan korábbi eset, amikor a klubok pánikszerűen próbáltak ragaszkodni a Premier League státuszhoz – és mégis elbuktak.
Egészen 2007-ig kellett visszamenni az első igazán kiugró újoncköltekezésig: a Sunderland akkor több mint ötvenmillió fontot mozgósított, és meg is őrizte élvonalbeli tagságát – az akkori közegben ez meglepetésnek számított. Ezt követően azonban közel egy évtizedig nem akadt hasonló léptékű beruházás: a feljutók inkább óvatos építkezéssel próbálkoztak.
2015-től kezdve azonban a Premier League pénzügyi ereje látványosan nőtt – nemcsak a közvetítési díjak robbanása miatt, hanem mert a liga globális márkává vált. A klubok kezdtek ráébredni, hogy a feljutás egy pénzügyi ugródeszka, és ha megfelelően költenek, akkor nemcsak a bennmaradás lehetséges, hanem hosszabb távú stabilitás is. A Brighton, a Brentford vagy az Aston Villa példája ezt igazolta: ők mind meghaladták az 50 milliós határt, és ennek köszönhetően ma már a liga középmezőnyéhez tartoznak.
Egyetlen fájó kivétel volt – a 2018–2019-es Fulham. A klub százmillió font fölött költött, de sem a taktikai összhang, sem a keret megfelelő egyensúlya nem állt össze. Ez volt az első modernkori példa arra, hogy a pénz elköltése önmagában nem elég. Eddig egyedülálló kudarc volt – egészen a mostani idényig.
2024–2025-ben az Ipswich Town és a Southampton is ötvenmillió font feletti összeget költött, mégis kiestek. Ez nemcsak azt jelzi, hogy a pénz már nem automatikus életbiztosítás, hanem azt is, hogy a Premier League szintje és követelményei gyorsabban emelkednek, mint ahogy azt a frissen feljutó klubok követni tudják – még akkor is, ha anyagi lehetőségük már lenne rá.
A Southampton a Championship egyik legdominánsabb, labdabirtoklásra épülő csapataként jutott fel, és a nyári átigazolási szezonban inkább a keret mélységén javított, főként a másodosztályban szereplő kölcsönjátékosok pótlására fókuszált. A Premier League-ben azonban nem váltott stílust, és továbbra is a megszokott játékfelfogással próbálta túlélni a sokkal gyorsabb és fizikálisabb élvonalat – sikertelenül.
A hátulról építkező stílus, amely a Championshipben hatékony volt, a Premier League-ben gyakran a saját térfélen történő túlzott kockázatvállalássá vált. Ez a megközelítés kísértetiesen hasonlított a Burnley előző évi próbálkozására: ők is domináns, passzorientált csapatként jutottak fel Vincent Kompany irányításával, és bár szerényebb költségvetésből gazdálkodtak, hasonló módon estek vissza – gyorsan, és kevés ellenállást tanúsítva.
A Leicester City esete szintén a strukturális alkalmazkodás hiányát példázza. Bár a keret több poszton is versenyképes volt, az erősítések célzottan csak a legszembetűnőbb gyenge pontokat igyekeztek orvosolni – miközben a csapat játékrendszere és karaktere továbbra is Enzo Maresca elképzeléseire épült. Az olasz edző távozása 2024 nyarán azonban megbontotta az addig működő modellt, és a klub nem volt felkészülve egy új futballidentitás kialakítására. A játékoskeret arculata még mindig Maresca filozófiáját tükrözte, így az új idénynek strukturálisan is súlytalanabb felállásban vágtak neki – ami végül a kieséshez vezetett.
A pontszámok trendszerű csökkenése jól mutatja, hogy miközben a feljutók teljesítménye nem tud javulni, a Premier League mezőnye egyre kompetitívebbé válik – olyannyira, hogy a 2022–2023-as idény 17 bennmaradója azóta mindhárom szezonban megőrizte élvonalbeli tagságát. A feljutók tehát nemcsak az aktuális versenytársakkal küzdenek – hanem egy záródó ligastruktúrával is, ahol egyre kevesebb hely marad az új belépők számára.
Miért ilyen nehéz bent maradni?
- A pénz megvan – a kérdés, hogyan használják
A Premier League anyagilag soha nem volt ilyen vonzó: már az első évben százmillió font feletti bevételhez jut egy feljutó klub. A gond nem a forrásokkal van, hanem azok kezelésével. Túlzott költekezés, túlárazott igazolások, stratégiai hiányosságok gyakran teszik súlytalanná ezeket az előnyöket.
A sikeres példák – mint a Brentford vagy Brighton & Hove Albion – nem a pénzköltésben jeleskedtek, hanem a strukturált, hosszú távú építkezésben. A 2024–2025-ös kiesők között viszont éppen az látszik: hiába az ambíció és a pénz, ha nincs koherens szakmai háttér.
- A szintugrás mentális terhet is jelent
A Championshipben dominálni nem ugyanaz, mint a Premier League-ben túlélni. Az élvonal ritmusa, az ellenfelek technikai képzettsége és a mentális nyomás egészen más szintet kíván. Gyakori, hogy a feljutó csapatok szezon közben edzőt váltanak – mert a feljutásra felkészített taktika nem működik az élvonalban.
Az új szerephez nemcsak gyors alkalmazkodás, hanem önismeret is kell – ennek hiányát több újonc az idény első heteiben meg is fizette.
- Tapasztalat nélkül nehezebb túlélni
A Premier League túléléséhez nem elég a sebesség és technika – kell hozzá rutin is. A frissen feljutó keretekből gyakran hiányoznak az olyan „Premier League-túlélők”, akik képesek kezelni a nyomást, olvasni a játékot és nyerni a hatpontos meccseket.
Ahogy Alan Shearer fogalmazott:
Az újoncok sokszor nem tudják, hogy mit jelent valójában Premier League-szinten versenyezni – és mire megtanulják, már a bajnokság felénél járunk.
Három kieső, egy minta – a Premier League zártabb világa
A Premier League egykor nyitottabb volt az újoncok előtt. A 2000-es években több feljutó is meglepetést tudott okozni, elég a Reading (2006) 55 pontos, vagy a Sheffield United (2019) 54 pontos idényére gondolni. Az utóbbi két szezon viszont ennek a tendenciának a teljes összeomlását mutatja: kétszer egymás után mindhárom újonc azonnal kiesett.
A 2023–2024-es idényben a három feljutó együtt 66 pontot gyűjtött, 2024–2025-ben pedig – három fordulóval a vége előtt – a Southampton, Leicester és Ipswich mindössze 55 pontnál járnak. Ez az adat történelmi mélypontot vetít előre, és azt jelzi, hogy a feljutó csapatok kollektív súlya gyakorlatilag elenyészővé vált. Az élvonal stabilitása egyre inkább azon klubok kiváltsága, amelyek már évekkel ezelőtt beépültek a Premier League gazdasági és szakmai vérkeringésébe.
A jelenlegi helyzet azt mutatja: a Premier League már nemcsak a világ leggazdagabb bajnoksága – hanem egyre zártabb, egyre kevésbé mobilis rendszer is. Aki ma a Championshipből érkezik, nem csupán egy erősebb ligába lép be, hanem egy olyan elitklubba próbál betörni, amelynek tagjai már évekkel ezelőtt lefoglalták a helyüket az asztalnál. A feljutás ma már nem diadal – hanem figyelmeztetés: itt kezdődik az igazi harc.
