A Paris Saint-Germain ellen nem a legjobb arcát mutatta a Liverpool, legalábbis támadásban, mert mint olyan, angol támadójáték nem is létezett a meccsen, védekezésben viszont remekül megoldották a feladatukat Szoboszlai Dominikék, akik egy jó adag szerencsével végül 1-0-ra nyertek.
Arne Slot a szürke teljesítmény ellenére megbízik a tanítványaiban, és három poszt kivételével ugyanazt a kezdőcsapatot jelölte ki a Southampton elleni bajnokira, a magyar középpályás is kifutott a pályára.
Ám egy kezdeti fellángolás, Curtis Jones 5. percben a kaput elkerülő lövésén kívül ezúttal sem parádézott és lassú volt a Liverpool, a mezőnyfölényét nem tudta helyzetekre váltani. A Southampton sem próbálkozott sokat, elég eseménytelenül telt az első félidő, és amikor már elkönyveltük, hogy 0-0 lesz a vége, a Premier League sereghajtója szerzett vezetést. A Liverpool védelmének két oszlopa, Alisson és Virgil van Dijk nem értették meg egymást, előbbi aztán összeütközött Mateus Fernandessel. Will Smallbone az átmeneti zavart kihasználva a kapu közepébe lőtt.

Szoboszlait lecserélték
Az álmos Liverpoolt felébresztette ez a pofon, és a második félidőre felpörögtek a Vörösök. Az eltiltott Arne Slotot helyettesítő John Heitinga ezt három cserével támogatta meg: Kosztasz Cimikaszt Andy Robertson, Curtis Jonest Harvey Elliott, Szoboszlai Dominiket pedig Alexis Mac Allister váltotta. Január vége óta először fordult elő a magyar játékossal, hogy lecserélték.
Így ő már nem volt részese annak, hogy a Liverpool alig néhány perc alatt megfordította az állást. Darwin Núnez volt a hazaiak hőse. Előbb Luis Díaz remek beadása után a kapuba perdített az 52. percben, pillanatokkal később pedig kiharcolt egy büntetőt, amelyet Mohamed Szalah magabiztosan a kapuba vágott.
A Vörösök ezek után nem akartak mindenáron újabb gólt szerezni, a keddi, PSG elleni visszavágó előtt megelégedtek volna a 2-1-es győzelemmel, de kezezés miatt újabb tizenegyest kaptak, Szalah így a hajrában megduplázta a saját, és megtriplázta a Liverpool góljainak a számát. A Southampton 3-1-re kapott ki, kilenc pontjával továbbra is a Premier League tabellájának utolsó helyen áll, az első Liverpool pedig tizenhat pontra elhúzott a két meccsel kevesebbet játszó Arsenaltól.
Premier League, 28. forduló:Szombat: Vasárnap: Hétfő: |