Fesztiválhangulatban ünnepelték a napfordulót a Stonehenge-nél + videó
Több ezren gyűltek össze az ősi köveknél.
Több ezren gyűltek össze az ősi köveknél.
A tegnapi nap folyamán ezrek ünnepelték a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
A kőkorszaki Stonehenge építői diófélékkel és gyümölcsökkel készített „energiaszeleteket” is fogyaszthattak egy új brit kutatás szerint.
Az a cél, hogy az ősi építmény az elkövetkező generációk számára is lenyűgöző élményt nyújtson.
Az őskőkori építmény mellett tervezett alagút környékén régészek végeztek az építést megelőző feltárást.
Régészek szerint a munkálatok káros hatással lesznek a Stonehenge-re.
A megfejtéshez az 1958-as megerősítés során fúrt kőmag geológiai elemzése kellett.
A gigászi homokkőoszlopok származási helyének felderítését az egyik kő belsejéből vett minta elemzése segítette.
A földalatti létesítmények az újkőkorból származnak, több mint 4500 éve vájták ki azokat.
A hagyományos ünnepség a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így millióan lettek tanúi az interneten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lehet-e nyáron bort inni? Ha igen, akkor milyet? Könnyebbet, gyümölcsöset?
Visszatér a nyári kánikula.
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
Európa több országában is megtorolják az eltérő véleményt.
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
Ezt nem fogják elhinni!
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.