Keresés
Magyar Nemzet
2020. április 9., csütörtök, Erhard napja
HÍR TV - Keménymag:Jogállamiság vagy diktatúra?

Címke: Szanyi Tibor

47 cikk 1/5 oldal

MSZP-s fekete kassza: a NAV-nál van az ügy

A szocialisták egy hónapra kitiltották sajtótájékoztatóikról a köztévé híradójának stábját, miután az ügyről kérdezték Harangozó Gábor elnökségi tagot.

Tagadják a fekete kassza létezését

Álljanak végre elő a szocialisták, és mondják el, mi az igazság a volt párttársuk, Szanyi Tibor által emlegetett titkos fekete kasszával kapcsolatban – mondta Hollik István hétfői sajtótájékoztatóján.

Feljelentés Szanyi állításai miatt

A szocialisták tagadnak, noha korábban már számos politikusuk vagy a párthoz közel álló személy – köztük Gyurcsány is – beszélt titkos széfekről, fekete kasszákról, ismeretlen eredetű támogatásokról.

Az MSZP tagadja Szanyi állításait

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese tagadja, hogy a szocialista pártvezetők feketén kapnak fizetés-kiegészítést.

Teljesen megszűnt az MSZP baloldali identitása

A szocialisták esetében a hosszú trendeket kell nézni, hiszen 2006 óta lefelé ívelő pályán van a párt, vagyis egy 14 éves válságról van szó – hangzott el a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában.

Szanyi korrupcióval vádolja az MSZP-t

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke homályos eredetű forrásokból köti magához a pártvezetés kétharmadát – lényegében erről beszélt egy interjúban Szanyi Tibor.
47 cikk 1/5 oldal
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …