Ön is nevelhet szarvasgomba-keresőt kutyájából
Az igen ritka fehér szarvasgomba ára akár az egymillió forintot is meghaladhatja.
Az igen ritka fehér szarvasgomba ára akár az egymillió forintot is meghaladhatja.


Mintegy félszáz minőségi bort tartanak, zömmel erdélyi és Kárpátokon túli igényes pincészetektől, az importborok Francia- illetve Olaszországból valók.

A szarvasgomba az ehető gombák egyik legdrágább fajtája.

A szarvasgomba elterjedt Magyarországon, ugyanakkor a termésátlag időjárásfüggő, évről évre jelentősen változhat.

Erdélyben a legmeggyőzőbb vendéglátó egység, ahol a szarvasgomba kiemelt szerepet kapott, elvarázsolt helyszínen működik.

A feketepiacon a járványveszély idején is van keletje a jászsági erdőkből lopott szarvasgombának.

A jótékonysági árverésen az érdeklődők a világ minden tájáról videón licitálhattak.

Szolnokon átadták a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szarvasgomba feldolgozó üzemét.
Keveset tudnak a szarvasgombáról a magyarok, pedig idehaza is jócskán fellelhető.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter emberének kijelentése egybevág a Tisza Párt megszorító csomagjával, amelynek egyik alappillére az állami nyugdíjrendszer felszámolása.

Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.

Meglepően hangozhat, de télen is fellendíthetik a turizmust a növekvő bringaeladások.

Sajnos idén sem volt hiány megdöbbentő, sokszor hajmeresztő közlekedési helyzetekből az utakon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.