Gyurcsány Kádár-kockái
A szorgalmas kisemberek miatt ömleng, miközben gondtalan milliomosként, zsidó tulajdonosától elkobzott rózsadombi villában pöffeszkedik.
A szorgalmas kisemberek miatt ömleng, miközben gondtalan milliomosként, zsidó tulajdonosától elkobzott rózsadombi villában pöffeszkedik.

Egyelőre nem tudni, hogy a DK elnöke melyik ingatlanától válna meg.

Ha őszinte ez a megrendülés, akkor a Gyurcsány–Dobrev-család nyilván hamarosan kiköltözik a zabrált szemlőhegyi villából.

Feltűnően zaklatott lelkiállapotban vibrál a Gyurcsány-házaspár.

Gál Zoltán könnyedén zöld utat biztosított fiának is, aki apjához hasonlóan bejáratos lett az Apró-Dobrev villába.

Él a Szemlőhegyen – a kommunisták által ellopott zsidó villában – két barbár, akiknek a politikai karrierjük is bűnben fogant.

Gyurcsány Ferencné ténykedése nyomán kis híján uniós forrásokat vontak el hazánktól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

A szivárványszínű lépcsőt már nem először festették át.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.