Szent Gellért farkast is szelídített – a szent püspök életének kevésbé ismert epizódjai
Szent Gellért egy viharnak köszönheti, hogy Magyarországra érkezett.
Szent Gellért egy viharnak köszönheti, hogy Magyarországra érkezett.

Egyháztörténeti és régészeti szempontból egyaránt fontos kérdésekre keresik a választ a bakonyi településen.

A budapesti Szent Gellért-szobor felavatása évében, 1904-ben adták ki ezt a különleges képeslapot.

Magyarország egyik első keresztény vértanúja, a szeged–csanádi egyházmegye védőszentje a hazai pogánylázadások korának főpapi áldozata volt.

1046-ban a hazatérő András király üdvözlésére sietett a püspök, amikor egy fellázadó pogány csapat a pesti révnél elfogta és kegyetlenül meggyilkolta őt.

A püspök ekként kérdezte a barátot: „Walter, hallod-e ezt a lármás gajdolást?...”

Nagy és szinte beláthatatlan Maros-vidék is van, létezik, lélegzik, él, a Maros előtagú helységnév meg legalább annyi, mint a szomszéd megyében a Békés kezdetű vagy a sok „hajdútelepülés”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Vége a kakaduhajszának.

Már a tiszások is elismerik a kormány sikereit, miközben Magyar Péter csak gyalázkodni tud – mondta lapunknak Deák Dániel.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

There is real danger, and we are standing up because now is the time to stand strong, Hungary's Prime Minister said at the anti-war rally in Gyor.

A belgák szélsője, Jérémy Doku a kifogások keresése helyett tiszta vizet öntött a pohárba.

Deák Dániel politikai elemző három szempont alapján hirdetett végeredményt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.