Kápolna a sziklaüregben

A Szent Gellért sziklája fölé épült kápolna romjait rejti a Bakonybél-közeli domb ürege? És vajon az Árpád-kori romokra húzták fel a jelenleg látható barokk monostor épületeit? Egyháztörténeti és régészeti szempontból egyaránt fontos kérdésekre keresik a választ a bakonyi településen.

a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostorban. ahol elkezdődtek az ásatások. Középkori emlékekeit keresik a monostornak. Nagy Szabolcs régés Fotó: Teknős Miklós

Állunk a Borostyán-kúti apró tó partján. A víz tele növényekkel, a part árnyat adó fákkal. A túloldalon fehérre meszelt kápolna. Ez biztosan nem az az épület, amiért jöttünk. Mi azt a helyet szeretnénk látni, ahol ezer évvel ezelőtt, az 1083-ban szentté avatott Gellért remeteként élt. Megyünk a jobbra kanyarodó, lassan emelkedő ösvényen, és pár száz méter múltán fenn vagyunk a domb tetején. Ami szikla is lehetne. Szent Gellért sziklája Bakonybél határában.

Bakonybél egyike a legrégibb magyar monostoroknak, alapítása Szent István király uralkodásának idejére, 1018-ra tehető. Első apátja Gizella királyné rokona, a Türingiából származó Szent Günter volt, aki remeteközösséget hívott életre: a völgyben kunyhókban és barlangokban élő szerzetesek mindennapjait az imádság és a munka, a magány és a találkozások ritmusa alakította. Ehhez a közösséghez csatlakozott 1023 körül a Velencéből érkezett – 1083-ban szentté avatott – Gellért, a későbbi csanádi püspök, aki hét évet töltött a monostorban. Egy legenda szerint az imádkozó, olvasó remete kunyhójába (barlangjába) egy szarvasborjú, majd egy farkas költözött, s az állatok békességben éltek vele.

Nem a török pusztított

A következő évszázadok a csendes, békés építkezés jegyében is telhettek volna, de nem így történt. Az egymással hadakozó környékbeli urak gyakorta lecsaptak a szerzetesekre, aminek eredményeként 1550 körül az istenhívők feladták rommá dúlt otthonaikat. Azaz nem a török pusztította el a helyet, megtették helyettük a magyar hatalmasságok. A törökök távozása után, 1699-ben érkeztek szerzetesek Pannonhalmáról.

– Elődeink először faépületeket készítettek, majd 1720 körül úgy döntöttek, hogy az időnek ellenálló templomot emelnek. Bizonnyal nem a legjobb szakembert kérték fel, mert a templom összedőlt. A mai barokk templomot 1754-ben szentelték fel, ami az idők során több alkalommal súlyosan megrongálódott – meséli Baán Izsák perjel, a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor elöljárója.

A domb (szikla) tetején jókora földkupacok, amelyeket egy hatalmas gödörből termeltek ki. Az üreg fölötti csörlőrendszerrel húzzák fel a frissen kiásott, kilapátolt anyagot a mélyből.

A vödrökkel a felszínre emelt törmeléket fémkeresővel átnézik újabb leletek reményében. Geológusok és barlangászok segítik a munkát. Odalent Katona Lajos Tamás, a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeumának főmuzeológusa dolgozik. Lapátol, izzad, közben reménykedik, hogy talán neki köszönhetően értékes ereklyét találnak.

– Azt nem jelenthetem ki egyértelműen, hogy itt remetéskedett Szent Gellért, a remeték általában amúgy sem egy felülről nyitott üregben éltek, sokkal inkább függőleges sziklafalba vájt barlanglakásokat használtak. Közel öt méter mélyen elérve az üreg szabályos alját viszont kétségtelen, hogy azt emberi kéz formálta – tájékoztat az ásatást vezető Nagy Szabolcs Balázs, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet középkorral foglalkozó régésze, aki szerint az üreget később középkori eredetű épülettörmelékkel töltötték fel. De miféle épületről van szó?

Ismert egy pápai oklevél 1230-ból, amely a Szent Gellért sziklája fölött épült Szűz Mária-kápolnát említ. Adva van a domb tetején egy üreg, amelybe középkori épület romjait töltötték. A törmelék eredetére nem az a logikus magyarázat, hogy valahonnan a környékről talicskázták fel a dombtetőre a sittet, hanem az, hogy egy valamikor odaépített, később összeomlott épület maradványait kotorták a lyukba. Például a kápolnáét.

Érmék, sarkantyúk, könyvveret

– Először 2016-ban kutattunk ezen a helyen. Rengeteg festett vakolattöredék, kovácsoltvasból készült szeg, falazókövek, emberi csonttöredékek és habarcstörmelék került elő. 2016–2017-ben nemcsak az üreg egy kisebb részletét tártuk fel, hanem fémkeresővel szép számban találtunk XII–XIII. századi érméket, sarkantyút, gótikus kulcsot és könyvveretet, amelyek így együtt az 1230-ban említett középkori kápolnára utalnak. A most feltárt sziklaüreg azért is rendkívül izgalmas, mert a kápolnával egykorú objektumként a korai remetéskedés középkori emlékével és a helyi szentkultusszal állhat szoros összefüggésben. Az üreget a kápolna használatával egyidejűleg is tudatosan tisztán tartották, nem hagyták feltöltődni, nyilván azért, mert annak különös jelentőséget tulajdonítottak. Egy olyan helyen, melyet ők maguk Szent Gellért sziklájának neveztek – érvel Nagy Szabolcs Balázs.

Ez csupán az egyik idei ásatási helyszín Bakonybélben. A másik a monostor kertjében zajlott szintén Nagy Szabolcs Balázs irányításával, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával. 2010-ben került sor az első modern ásatásra a bencés vendégház építésekor. Bő évtizede középkori és újkori falakra bukkantak, illetve Árpád-kori temető részlete is előkerült. Gyerekek és nők maradványait egyaránt megtalálták, ami arra utal, hogy a monostor környékén a szerzetesek mellett nem csak egyházi személyek éltek.

A barokk templom 1754-re készült el, de hogy mi és hol volt korábban, arról nincsenek konkrét adatok. Középkori épületeinkről ugyanis általában hiányoznak a hitelesnek tekinthető képi források. A korabeli beszámolók szerint az 1695-ben visszatérő szerzetesek megtalálták az eredeti épület romjait, és azon a helyen építették fel az új templomot. De ezt bizonyítani kell. Ezért (is) indult az ásatás.

Idén tavasszal a rendház déli udvarán nyitottak szelvényeket, ahol az új- és modern kori csatornák, közművek és tereprendezések rengetegéből szépen kibontakoztak a nagy múltú monostorhoz tartozó épületek maradványai. Az újkori rétegek alatt feltárt középkori falakból meglehetősen összetett kép rajzolódik ki. Az épületrészletek eredeti szerepét a kutatás jelenlegi fázisában még nem lehet véglegesen meghatározni. Az eltérő kialakítású, részben egymást is metsző falmaradványok legalább négy különböző építési periódust mutatnak, ami egyértelműen igazolja, hogy a területet már a török hódoltság előtt intenzíven használták. A középkori szerzetesek tárgyi hagyatékaként különböző edénytöredékek és egyéb kis leletek mellett egy gótikus, XV–XVI. századi könyvcsatot is találtak.

Középkori szeméthalom

– A mostani ásatás során Árpád-kori építészetnek nem találtuk nyomát. Az összes kőfal a késő középkorban épült. Minden jel arra utal, hogy a barokk kori templom és monostor a középkori templomra és monostorra épült. Ezenfelül hasznos információkat kaptunk arról, hogyan helyezkedtek el egy középkori monostor külső épületei. A gazdasági épületek, illetve a kiszolgáló személyzet otthonai – tájékoztat a régész, aki szerint középkori lelőhelyekhez viszonyítva itt kimondottan kevés a lelet. Monostorok esetében mégis ez az elvárható, hiszen az itteni életmód a visszafogottságról szól. Egyetlen leletgazdag részt találtak – egy középkori szeméthalmot.

Az 1699-ben visszatérő szerzeteseknek a régi-új otthon megteremtése mellett világi gondokkal is kellett foglalkozniuk. Pereskedtek, hogy egykori földjeiket visszakaphassák. Az újjáéledő monostor működtetéséhez az atyák mellett több dolgos kéz kellett. 1720 körül előbb szlovák, majd német telepesek érkeztek, akik idővel elmagyarosodtak. Ők alkották a mai Bakonybél első lakóit.

A gyarapodó közösséget 1950-ben a többi szerzetesrenddel együtt feloszlatták. A bencéseknek el kellett hagyniuk otthonaikat. Az épület idős apácák otthona lett, majd szociális otthonként működött. A bencések 1998-ban térhettek vissza – természetesen ismét Pannonhalmáról.

– Kilencen élünk a monostorban. Legfőbb feladatunk az Istennel és a körülöttünk élő emberekkel való kapcsolat ápolása. E cél érdekében fejlesztjük a monostort, hogy az ideérkezők néhány órára, de akár néhány napra békét és nyugalmat találjanak – vázolja a jelent a perjel. Az utóbbi időben egyre több, évente 15 ezer látogató érkezik a monostorba, sokan a vendégházban szállnak meg. Baán Izsák úgy érzi, felkerültek az ország vallási és turisztikai térképére.

Utóbbit erősíti a helyi gyógynövényekből – levendula, zsálya, körömvirág, kakukkfű – készült gyógyteák, likőrök, kozmetikumok, csokoládék és lekvárok széles választéka. Természetesen elsősorban a gyógynövények termesztéséhez értenek, az általuk szolgáltatott alapanyagokból készült termékeket visszavásárolják és továbbadják. Az 5,5 hektáron gazdálkodó bencések bevételeit az egyik testvérük által készített – messze földön ismert – medálok és keresztek eladása egészíti ki. Alapelvük, hogy a természetet nem kizsákmányolják, hanem óvják, gondozzák. Ezért telepítettek napelemparkot, s fűtenek geotermikus energiával. A hagyományok békésen megférnek a modernitással.

A perjel szerint az ásatás ideje alatt a szerzetesek naponta mentek a kutatóárkokhoz, hogy lássák, mi került elő a múltjukból. Azt mondja, a leletek fontosak, de annyira nem, hogy a kertjüket átépítsék, megnyissák a látogatók előtt.

A falmaradványokat visszatemetik, az előkerült emlékek a veszprémi múzeum gyűjteményét gyarapítják.

A monostor kertjében az élet visszatér a megszokott rutinjába.

Borítókép: Feltárás a bakonybéli szikla tetején (Fotó: Teknős Miklós)