Megelőzte Losonczyt néhány nappal egy másik hős magyar, ki bár kisebb várat védett, hősi jellemben éppen olyan nagy volt. Drégely vára az Ipoly bal partján fekszik, s annyiban volt fontos hely, hogy ez volt a kulcsa Egernek és a bányavárosoknak.
Roskatag kis erősség lehetett, de mégis hetekig ellenállt Ali bég, budai basa ostromának. Benn Szondy György volt a várparancsnok. A török ágyúk rommá lőtték már a várkapu fölötti védtornyot, maga a várnagy hű hadnagya, Zoltay János eltemetődött a védett bástyatorony omladékai alá.
Ekkor az emberséges basa beküldé Szondyhoz az oroszi papot, Mártont, felszólítva általa, hogy adja fel a tarthatatlan várat, ami csak rom már most: úgysem védheti meg maroknyi népével.
Erre a spártai jellemű férfi azt felelte, hogy védeni fogják még azt a romot is végső leheletig ő és hű társai, és Ali basa nem találand ott mást, mikor elfoglalja, mint hullákat és hamvakat.
Volt neki két énekes apródja, kik az akkori időkben dívó szokás szerint hősi és világi költeményeket daloltak asztal felett az urak mulattatására, lant és timboraszó mellett.
Azokat és két fogoly török ifjút Szondy pompás skarlátruhákba öltözteté, kápáikat megrakta arannyal, s legszebb lovaira felültetve kiküldé a pappal együtt Ali basához, azt üzenve neki, hogy a két török ifjút neveltesse derék vitézeknek, a két énekes apródnak pedig engedje meg majd, hogy az ő sírja fölött hőskölteményeiket énekeljék; mert bizonyára nincs Szondynak egyéb vágyódása, mint életét föláldozni hazájáért.
