Magyar Marcellus

Nagyapja, édesapja, bátyja is erdélyi fejedelem volt, a négyszáz éve született Rákóczi Zsigmond azonban magyar király szeretett volna lenni, hogy egyesítse a keleti és a nyugati országrészt.

Sárospatak, 2021. szeptember 3. A sárospataki vár (Rákóczi-vár) a magyarországi késõ reneszánsz építészet legértékesebb alkotása. A Bodrog folyó partja közelében álló erõsség Vörös-tornyát és a várfalakat Perényi Péter építtette a 16. század közepén. A palotaszárny építéséhez (b) 1540-ben kezdtek hozzá. A késõbbi évszázadokban többször átépítették, kiegészítették a vár épületeit. II. Rákóczi Ferenc fejedelem is birtokolta és lakott falai közt feleségével 1694-ben. A vár épületegyüttese 2011 óta szerepel a történelmi emlékhelyek listáján. Napjainkban a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma mûködik falai közt. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Jászai Csaba

Gyenge épületünk mellől elvétetett a jó támasz, nekünk már csak a sok félelmet, remegést, szerelmesidnek a nagy kívánságodat, mindeneknek boldog jó emlékezetedet hagyod – e szavakkal búcsúztatta Gyulafehérváron Medgyesi Pál református lelkész az 1652. február 4-én elhunyt Rákóczi Zsigmondot, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem fiatalabbik fiát. 

Valóban jó emlékezetet hagyott maga után és űrt, amelyet senki sem tudott a családban betölteni – teszi hozzá a gyászbeszédet idéző Szilágyi Sándor történész, akadémikus. Rákóczi Zsigmond életrajzírója 1886-ban megjelent munkáját így fejezi be: „bizony az volt ő, ami Marcellus az Augustusok családjában. Nagy és szép remények, fényes és ragyogó jövő kora sírja.” 

Ezzel Augustus császár unokaöccsére, egyben kijelölt utódjára utal, aki tizenkilenc-húsz éves volt, amikor hirtelen meghalt, s akiről Vergilius írta az Aeneis VI. énekében: „Haj, te szegény, ha a mostoha sors kikerülne!…”

A mostoha sors nem kerülte ki Rákóczi Zsigmondot sem, aki meteorként tűnt fel hazánk láthatárán, s annak gyorsaságával tűnt is le. A roppant tehetséges és ambiciózus ifjú politikus nagy terveket kovácsolt, de még nem töltötte be harmincadik évét, amikor „megadta lelkét az ő teremtő Istenének”. Szilágyi szerint ez volt az első nagy csapás, amely a Rákóczi-családot emelkedése diadalmas útjában megállította.

A kiterjedt család fejedelmi ágát Zsigmond azonos nevű nagyapja alapította, aki a török elleni katonai érdemei jutalmául mint szendrői várkapitány, 1588-ban bárói címet kapott Rudolf királytól, majd 1604-ben a Bocskai István vezette szabadságharc mellé állt. 

Bocskai halálát követően, 1607-ben őt választották erdélyi fejedelemmé. Zsigmond legidősebb fia, Rákóczi György már tizennyolc évesen Ónod várának kapitánya, négy év múlva borsodi főispán is lett. Apjától hatalmas földvagyont örökölt, s a dúsgazdag Loránt­ffy Zsuzsannával 1616-ban kötött házassága révén ez tovább bővült, többek között a sárospataki várral és uradalommal.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben bekapcsolódott a „harmincéves” európai háborúba, hogy a (felvidéki és dunántúli) királyi Magyarországot visszafoglalja a Habsburg-háztól és a saját uralma alatt egyesítse Erdéllyel. 

Azután – az európai protestáns hatalmak remélt segítségével – akarta felszabadítani a török hódoltság alatt levő középső és déli országrészeket, hogy helyreállítsa a Mátyás-kori Magyar Királyság állami, területi és nemzeti egységét. 

Bethlen egyik legszorosabb felső-magyarországi szövetségese Rákóczi György lett, aki mindvégig kitartott a „Tündérkert” zseniális fejedelme mellett, majd a halálát (1629. november 15.) követő zavaros átmeneti időszak után, 1630 végén ő ült az erdélyi fejedelmi székbe.

Bethlen és – már Báthori Istvántól az összes erdélyi fejedelem – legfőbb dilemmája az volt, hogy a térség két legerősebb birodalma között egyensúlyozva hogyan lehet életben maradni és békében, biztonságban megtartani az Erdélyi Fejedelemséget. 

A kettős függésben levő ország az oszmán-török birodalom vazallus állama volt, amely belkormányzatában nagyfokú önállóságot élvezett ugyan, külpolitikáját és hadügyeit azonban mindenkor egyeztetnie, sőt engedélyeztetnie kellett a Portával. A Báthorival kezdődő nagy erdélyi színjáték – ha úgy tetszik: kötéltánc – legnagyobb művésze kétségkívül Bethlen volt. 

Rákóczi Zsigmond levele édesapjához (Forrás: Szilágyi Sándor: Felső-vadászi Rákóczy Zsigmond, 1622–1652)

Róla írta a nagy erdélyi költő, Reményik Sándor: „Előre két lépés meg vissza három, / Kettő kelet, kettő nyugat felé: / Az ördögökkel kellett cimborálni / Látszatból néha, – mindig Istenért!” És mi lett a „véres bujócska-játék” eredménye? „Erdély épült az álarc alatt / S a magyar mérleg egyensúlya lőn…”

Azonban sem Bethlen Gábornak, sem utódjának nem sikerült a keleti és a nyugati országrész egyesítése. Igaz, előbbit 1620 augusztusában Magyarország királyává választotta a besztercebányai országgyűlés (mégsem kívánta, hogy megkoronázzák), de az 1622 elején megkötött nikolsburgi béke értelmében lemondott a királyi címről és visszaszolgáltatta a Szent Koronát II. Ferdinánd királynak.

A kudarc fő oka az volt, hogy a császári seregek katonai sikerei s főként a cseh felkelés leverése (fehérhegyi csata, 1620. november) és kíméletlen megtorlása láttán a nyugat- és észak-magyarországi főurak jobbnak látták visszatérni a Habsburg-uralkodó hűségére. Majd az addig többségében protestáns nagy családok sorra rekatolizáltak, jórészt Pázmány Péter, 1616 óta esztergomi érsek energikus térítő tevékenysége hatására. 

A politikai és katonai erőviszonyok megváltozásán túlmenően ezért sem támogatták többé a „törökpárti” református erdélyi fejedelmek vallásszabadságot hirdető törekvéseit.

Hogyan került mégis az országegyesítő elképzelések és mozgolódások fókuszába a négyszáz éve, 1622. július 14-én született Rákóczi Zsigmond, aki az 1648 októberében elhunyt „bibliás őrálló” fejedelem, I. Rákóczi György fia és az őt követő II. Rákóczi György fejedelem (nála másfél évvel fiatalabb) öccse volt?

A harmincéves háborút 1648 őszén lezáró vesztfáliai béke után a királyi Magyarországon sokan azt remélték, hogy eljött az ideje a török elleni európai összefogásnak, amelynek vezetését a német-római császártól, magyar királytól várták. 

A Zrínyi által leírt „jó conjontura” (kedvező helyzet) azonban gyorsan elszállt, mert III. Ferdinándnak esze ágában sem volt a török ellen háborúzni, hanem megújította a Portával a hamarosan lejáró békét, s megbízta Piccolomini tábornagyot, császári főparancsnokot a birodalmi hadsereg leszerelésével, a zsoldoshadak feloszlatásával. 

Ez óriási csalódást okozott a Habsburg-párti magyar főuraknak, és felháborodásukat csak növelte, hogy az uralkodó 1651-ben támadásra biztatta őket Erdély ellen, amit egyöntetűen megtagadtak, mondván, „soha magyar ellen fegyvert nem fognak”.

Ekkor gróf Pálffy Pál nádor – a körülötte csoportosuló, fontos politikai és katonai pozíciókat betöltő főurakra támaszkodva – felajánlotta támogatását Rákóczi Zsigmondnak a bécsi udvar ellen tervezett hadi vállalkozásához. 

Neki kapóra jött ez a váratlan fordulat, hiszen ő addigra Bethlen és az apja sikertelen vállalkozásaiból levonta a tanulságot, hogy csak úgy lehetne magát királlyá választatni és lerázni az „ausztriai igát” Magyarországról, ha – mélyen hívő reformátusként – félreteszi a vallási kérdéseket, mert csak így van esélye a katolikus magyar főurakkal összefogni. 

Már 1649-ben ezért utasította családja országgyűlési követeit, hogy a ná­dorválasztáskor a protestáns jelöltekkel szemben a katolikus Pálffy Pált támogassák.

Bár Zsigmond herceg korábban a lengyel, sőt a kozák királyi méltóság elnyerésére sem volt esélytelen, ezek a tervek végül nem valósultak meg. Ezután nyugaton keresett szövetségeseket, és ennek érdekében 1651 júniusában feleségül vette (az addigra már elhunyt)  V. Frigyes pfalzi választófejedelem – 1619–20-ban cseh király – Henrietta Mária nevű leányát, aki I. Jakab angol király unokája és Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem unokatestvére volt. 

Az esketést a Comeniusként közismert Jan Komensky emigráns cseh politikus, Európa-hírű pedagógus, a Morva Testvérek püspöke végezte, aki akkor már nyolc hónapja Sárospatakon élt, hogy Zsigmond és az özvegy fejedelemasszony megbízásából európai szintű iskolát szervezzen a református kollégiumban.

Az Angliától Hollandián és Svédországon át Brandenburg-Poroszországig terjedő, egész Nyugat-Európát behálózó rokonsággal rendelkező pfalzi hercegnővel kötött házasságtól Zsigmond azt remélte, hogy Habsburg-ellenes vállalkozásához ezáltal kellő nemzetközi támogatást kaphat. Azonban az esküvő után három hónappal Henrietta járványos betegségben elhunyt, majd négy hónap múlva Zsigmond úgyszintén. A huszonkilenc éves „magyar Marcellus” halálával a nagy országegyesítő terv is szertefoszlott.

Borítókép: A sárospataki vár (Rákóczi-vár) a magyarországi késő reneszánsz építészet legértékesebb alkotása (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)