Vígh László 1941. július 26-án született Budapesten. 1955 és 1960 között az FTC tornásza volt, majd 1960 és 1964 között a TFSE kötelékében sportolt. 1964-ben szerzett tanári oklevelet a Testnevelési Főiskolán, majd ettől az évtől kezdve egészen 1989-ig a Ferencvárosi Torna Club torna-szakosztályának edzőjeként, később vezetőedzőjeként tevékenykedett. Kezei közül került ki Magyar Zoltán, aki 1976-ban Montrealban, 1980-ban pedig Moszkvában lett olimpiai bajnok lólengésben.

Magyar Zoltánt is ambivalens érzések fűzték Vígh Lászlóhoz, aki gyerekkora óta az edzője volt.
Magyar Zoltán: Vígh Lászlónak köszönhetem a sikereimet
Évekkel ezelőtt egy interjúban így vallott róla:
– A sok feszültség ellenére is azt kell mondanom, hogy mi egymásnak lettünk teremtve, hiszen kölcsönösen inspiráltuk egymást. Én az átlagnál jóval gyorsabban fejlődtem, ő pedig éjszakákon át törte a fejét az új elemeken. (...) A mi életünk – egy féléves időszakot leszámítva – egy folytonos párharc jegyében telt. (...) A tanár úr semmiféle kompromisszumra nem volt hajlandó. Feltehetően erre a modorra is szükség volt az eredményeink eléréséhez. (...)
Majd a kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója kimondta a lényeget:
Vígh László nélkül soha nem lettem volna kétszeres olimpiai bajnok
Magyar Zoltán a moszkvai olimpia után visszavonult, s döbbenetes módon az edzőjének sem volt maradása az FTC-nél, a klubnál felmondtak neki. Maga Vígh László a JochaPressnek adott interjúban így elevenítette fel:
Azon a bizonyos elnökségi ülésen, ahol a kirúgásomról döntöttek, Nyilasi Tibor felállt és elhagyta a termet, mert nem akart asszisztálni ahhoz, hogy az FTC legsikeresebb edzőjét eltávolítsák.
A Magyar Torna Szövetség és az FTC saját halottja
Vígh László Magyar Zoltánon kívül is számos olimpikon tornászt készített fel, például Gál Róbertet, Sivadó Jánost vagy Horváth Zsoltot. A lólengést a hatvanas-hetvenes évektől kezdődően alapjaiban forradalmasította, a nevéhez fűződik több, a mai tornasportban, főleg a lólengésben meghatározó elem megalkotása, mint például a Magyar-vándor, a Magyar-orsó, a Sivado-vándor vagy éppen a szökkenő vándor negyedfordulattal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!