A feltámadás misztériumát élheti meg a Magyar Állami Népi Együttes
Húsvéti előadással várják a közönséget a Müpában.
Húsvéti előadással várják a közönséget a Müpában.
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagy élményt nyújt a Budapesti Operettszínház előadása.
A táncjátékot december 28-ig több alkalommal láthatjuk.
Újra műsoron a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi előadása.
A Végvárak, vitézek című koreografált táncszínházi alkotás premierjét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában a Liszt Ünnep keretében tartották.
Bartók Béla második színpadi műve Velekei László koreográfiájával látható az Operaházban.
Nógrád megye legnagyobb színházi rendezvénye várja nézőit két héten át, augusztus 3. és 16. között Salgótarjánban.
Online közvetítésekkel zárja idei, a járványhelyzet miatt kevesebb műsorral megszervezett fesztiváljának programsorozatát a nagyszebeni HÍD Egyesület.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Tombol a kettős mérce.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.