Bartók Béla első színpadi művét játszhatatlannak minősítette a Lipótvárosi Kaszinó operapályázati bizottsága. Ez a mű nem más volt, mint A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos opera, amit végül 1918-ban műsorra is tűzött az Operaház, népszerűsége pedig azóta is töretlen. Szövegét Balázs Béla jegyzi, aki 1912-ben publikálta A fából faragott királyfi szövegkönyvét is a Nyugatban, a zeneszerző pedig 1914-ben elkezdte komponálni a táncjátékot, amelynek ősbemutatója 1917 májusában volt.
Mindkét mű súlyos történet, amelyeket a karakteres zene el is mesél. A táncjátékot és az operát egymás után hallgatva pedig csak megerősít abban, amire időnként ráeszmélek: Bartók Béla egy zseni. A Magyar Állami Operaház pedig erre lehetőséget is ad: A fából faragott királyfi táncjátékot Velekei László koreográfiájával mutatták be szombaton, míg A kékszakállút Kasper Holten dán rendező 2018-as koncepciójában láthatta a nagyérdemű.
Velekei László korábban úgy nyilatkozott a koreográfia megszületéséről, hogy átengedte Bartókot a lelkén. Ez jó kiindulásnak számított, Csepi Alexandra dramaturggal pedig azt keresték, mi a mű fő üzenete. Ám a koreográfia a Seregi László-féle 1970-es változatból inspirálódik.
Meseszerű emberi világ tárul elénk: Rózsa István díszlettervei egy szürkés fatörzsekből álló, fehér csipkefátyolszerű, sejtelmes erdőt varázsolnak a színpadra, míg Rományi Nóra jelmezei letisztultak, és az anyagokon ugyanaz a színvilág köszön vissza, mint a fák törzsében. Színeket – napsárga, zöld és kék – csak a világítás csempész az előadásba, aminek fontos szerepe is van: elválasztja egymástól a főbb dramaturgiai pontokat. A történet voltaképpen a királyfi és a királykisasszony szerelméről szól, akiket kihívások elé állít a tündérboszorkány.
Finom lélektani rezdüléseknek lehetünk szemtanúi: Felméry Lili Junior Prima díjas balett-táncos a királykisasszony szerepében minden gesztusában leköveti a bartóki zenét és a Balázs Béla-féle cselekményt. Érzi és érti, hogy az ifjú hölgy milyen nehézségeken megy keresztül.
Minden porcikája sugározza a fájdalmat, amikor az előadás végén az igazi királyfi elfordul tőle, és az erdőből sem tud kijutni. Balázsi Gergő Ármin Junior Prima díjas balettművész kitűnő királyfi – a szerelmet, a kiábrándulást, majd a megbocsátást is karakteresen viszi színre. Csakúgy, mint a fabábu szerepét Rónai András, aki az egyre élettelenebb királyfit eleveníti meg. Az olajozatlan gépi mozgás és a szikár, emberi finommechanikai mozdulatokra képtelen bábu koreográfiája jól rezonál arra a mozzanatra is, amikor nehézkessé válik a királylány sorsa. A tündér szerepét szombaton Carulla Leon Jessica táncolta, aki a varázserejét mások kárára használó lény személyiségjegyeit táncban is könnyedén artikulálta.
A történet egy rendkívül fontos kérdést vet fel: mit ér a királyfi a koronája nélkül? Képes-e a királylány a külcsín, öröklött javak és státus nélkül szerelmet érezni egy ifjú iránt? Ez pedig napjainkra ugyanúgy átformálható: tud-e és akar-e önmagunkért szeretni szívünknek választottja? De ugyancsak érdekes az a szál, miként lehet feldolgozni az elutasítást.
A királykisasszonyt e mesében a szégyen és a kétségbeesés ejti rabul, majd megszabadul ékszereitől és gyönyörű hajától is. Valójában Balázs Béla története ekkor feloldja a feszültséget: tehát a királyfi megbocsát, és magához hívja a hölgyet. E pillanatban pedig gyönyörű zárójelenetnek lehetünk tanúi, amikor a természet megnyugszik, elcsendesül és védelmezi a két egymásra talált fiatalt, azaz rájuk borítja csipkelevél palástját az erdő – de a kérdések útravalóul velünk maradnak.
