Megélhetési Pityu
Ujhelyi István drámaira komponált búcsúszózata nem ríkatta meg az olvasókat.
Ujhelyi István drámaira komponált búcsúszózata nem ríkatta meg az olvasókat.
Kunhalmi Ágnesék hiába várják vissza egykori EP-képviselőjüket
Ujhelyi Pityuban tényleg „összetört valami”. Előbb elszállt az elnöki poszt reménye, hamarosan elszáll az újabb EP-képviselőség reménye… Még a végén dolgoznia kell. Juj!
A pártját nemrég elhagyó képviselőnek nem kell a jövőben anyagi gondoktól tartania.
A magyar néppel szemben is van egy nagy tartozása: a bocsánatkérés a hazája elleni rengeteg lobbizásért.
Abból lehetett elege Ujhelyi Istvánnak, hogy pártjának vezetői a DK-val való egyesülésben kereshetik a túlélés lehetőségét.
Tartozásainak rendezését is követeli egykori pártja az európai parlamenti képviselőtől.
Búcsúlevelében úgy fogalmazott, „valami összeragaszthatatlanul eltört”.
Ma is itt van a „tanácsköztársaság-csapat”, csupán átvedlett, ábrázatot váltott.
Újabb MSZP-s átigazolásokra számíthat a Demokratikus Koalíció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az LMBTQ-lobbi hisztérikus tiltakozással reagált.
Kiutazik a család.
Sok a megválaszolatlan kérdés az Air India 171-es járatának katasztrófája körül, miután a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján a gép üzemanyag-ellátását manuálisan kapcsolták ki.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
Tíznapos tárgyalássorozat után aláírták a megállapodást.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
Tíznapos tárgyalássorozat után aláírták a megállapodást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.