Nem tudni, hol van Irán uránja
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője szerint Iránnak sikerült megőriznie dúsított uránja egy részét.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője szerint Iránnak sikerült megőriznie dúsított uránja egy részét.

Mennyire veszélyes és miért kell félnünk tőle?

A paksi atomerőművet is súlyosan érintené a keleti szomszédunk unióba lépése miatt bekövetkező válság.

Az eszkaláció negatív hatását a nyugati nukleáris vállalatok jobban megérzik.

Joe Biden aláírta az orosz urán importjának tilalmát kimondó törvényt.

Tavaly év vége óta van érvényben az orosz uránbehozatalt tiltó törvény, de a függőség miatt mindig van kivétel.

Ukrajna egyik legnagyobb szövetségese ráadásul rekordösszegért vásárolt tavaly nukleáris üzemanyagot Putyinéktól.

Még mindig jelentős a francia befolyás, ám orosz és kínai érdekeltségek is megjelentek.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok is számos területen továbbra is kereskedik Oroszországgal.

Egyéb állatfajokban jelentősen csökkent a szint, míg a vaddisznókban tartja magát, ugyanúgy sugároznak csörtetés közben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

Az állampolgárok félnek.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.