Túl sok a tiszt, túl kevés a katona – szerkezeti válságban a német haderő
A katonák fele nem hadra fogható.
A katonák fele nem hadra fogható.
Kiderült, hogy a titkosszolgálat hamis tanúvallomásokat tett három bíróság előtt.
A magyarok érdekeit rendszeresen a nyugat-európai politikai és pénzügyi elit érdekei alá rendelik.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
The protesters spoke out against the bill without even knowing what measures it contained.
Úgy szólaltak fel a törvényjavaslat ellen, hogy azt sem tudták, milyen intézkedéseket tartalmaz.
A pszichiáterek felhívást tettek közzé.
A költségvetési hiány egy év alatt duplázódott.
A patrióták kiállnak a politikai szabadság, határaink, identitásunk és a valódi demokrácia mellett.
A tárcavezető a külkereskedelmi ügyekkel foglalkozó EU-s tanácsülést követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy „stratégiai nyugalomra van szükség”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai elnök a NATO-nak üzent.
Mindkét magyar játékosnak kiváló mérlege van a vasárnapi ellenféllel szemben, de...
Magyarország miniszterelnöke a Harcosok Klubja edzőtáborában vett részt tegnap Sátoraljaújhelyen.
A nagy rivális elleni sikernek sem tudtak örülni a drukkerek, az edző reagált.
Különleges, gondolatébresztő alkotások a Hegyvidék Galériában.
A szakemberek attól tartanak, hogy a vírus gyors ütemben további területeken is megjelenhet.
Xabi Alonso a játékvezető döntését kritizálta, a madridiak tényleges lépésre szánták el magukat.
Túl lett pumpálva a lufi.
Különleges, gondolatébresztő alkotások a Hegyvidék Galériában.
A szakemberek attól tartanak, hogy a vírus gyors ütemben további területeken is megjelenhet.
Xabi Alonso a játékvezető döntését kritizálta, a madridiak tényleges lépésre szánták el magukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.