Drasztikusan emelné a csirkehús árát a Baromfi Termék Tanács

A jelentős drágulást a piaci kereslet élénkülésével és azzal indokolják, hogy számításaik szerint a csirkehús fogyasztói ára négy évvel ezelőtt mintegy 8–9 százalékkal volt magasabb.

tt
2012. 03. 21. 12:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakember közlése szerint az áremelkedés első fázisa már a legtöbb feldolgozó üzemnél megtörtént: 5–7 százalékkal emelték, illetve a közeli napokban emelni fogják azt az árat, amit a kereskedők fizetnek a feldolgozóknak. Ez azt jelenti, hogy a mostani, kilogrammonként átlagosan 420 forintos ár növekszik 5–7 százalékkal. Megjegyezte: most egy kiló csirkehús előállítási költsége 440–450 forint.

A BTT elnöke ugyanakkor jelezte azt is, hogy a mostani áremelés csak arra elegendő, hogy az alapanyag-termelők – a broilercsirke-tenyésztők – ne hagyják abba a baromfitartást. Így az élő csirke átvételi árát kilogrammonként a jelenlegi 250-ről 260–265 forintra emelhetik a feldolgozók.

A következő áremelés várhatóan április közepén–végén következik be, mértéke 5–6 százalékos lehet. A harmadik fázis június körül következhet, ez újabb, akár 6–10 százalékos áremelést is jelenthet.

A jelentős drágulást Bárány László a piaci kereslet élénkülésével, továbbá azzal a ténnyel magyarázta, hogy számításaik szerint a csirkehús fogyasztói ára négy évvel ezelőtt mintegy 8–9 százalékkal volt magasabb a jelenleginél. Hozzátette: azóta a különböző járulékos költségek, például a takarmány vagy a gáz, illetve a gázolaj ára több mint 50 százalékkal növekedett.

Mindezek figyelembevételével Bárány László úgy vélte, hogy az átadási árak növelése elkerülhetetlen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.