Jön a görög csoda?

Fellendülést ígért az ország megszorításoktól szenvedő lakosságának a görög miniszterelnök.

BL
2012. 12. 05. 6:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Antonisz Szamarasz kedd késő esti nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a több mint öt éve tartó görög recesszió után 2013 a fellendülés első jeleit bizonyítja majd, tényleges növekedés pedig 2014-re várható. A kormányfő reményei szerint az elhatározott adóreform csökkenteni fogja az alacsony jövedelműek terheit.


Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői a múlt héten állapodtak meg abban, hogy Görögországnak az eredetileg elhatározott 120 százalék helyett elegendő lesz a bruttó hazai össztermék (GDP) 124 százalékára csökkentenie államadósságát 2020-ra. A megállapodás lehetővé teszi, hogy az ország további pénzügyi támogatást kapjon a nemzetközi szervezetektől. A nemzetközi hitel újabb részletét – összesen mintegy 44 milliárd eurót – Athén várhatóan már ebben a hónapban vagy januárban megkapja.

Szamarasz nyilatkozatában úgy vélte: a létrejött egyezség végérvényesen megszüntette azokat a félelmeket, amelyek szerint Görögországnak el kellene hagynia az euróval rendelkező országok „klubját”.

Reménytelen a görögök helyzete?

Mint ismert, a görög nemzeti bank és londoni elemzők nem ennyire optimisták. A jegybank hétfőn ismertetett elemzése szerint jövőre folytatódik a gazdaság mélyrepülése: a drasztikus megszorító intézkedések, a beruházások visszaesése miatt 2013-ban 4-4,5 százalékkal csökkenhet a gazdaság teljesítménye.

A Capital Economics szakelemzői pedig azt közölték kedden, hogy Görögország és Portugália jövője reménytelennek tűnik az euróövezeten belül, és valószínűleg ennek a két országnak válna leginkább javára a távozás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.