Hiába packáznak velünk a hitelminősítők, szótlanul tűrjük

Az uniós tagállamokat naponta móresre tanító amerikai hitelminősítők hegemóniája megtörhetetlennek tűnik. Eközben a negatívabb jóslatok szerint 10-15 évente jön majd egy olyan válság, mint a mostani.

Európa hiába próbálkozott

A német Roland Berger tanácsadó cég tavaly tavasszal próbált betörni a hitelminősítői piacra. A cég felügyelőbizottságának elnöke már az intézmény vezetőjét is megnevezte, amikor kiderült, hogy a szükséges pénzösszeget előteremtő bank visszalépett az üzlettől. A Magyar Nemzetnek korábban adott interjújában a terv ötletgazdája elmondta, demokratikus és átlátható lesz az új európai hitelminősítő, mivel nem azok a befektetők tartják majd fenn, akiket minősít. Hozzátette: ha a szervezet hibázik, az érintettek követeléssel léphetnek fel vele szemben.

Időközben formálódni látszott egy másik európai minősítő is. A Bertelsmann 400 millió dolláros alaptőkével kezdte volna meg működését, amelyet a Berger-féle elképzeléssel ellentétben piaci és magánforrások mellett állami támogatásból is terveztek gyűjteni. Az egyik lényeges különbség a két projekt között az volt, hogy Bertelsmannék a törzstőkét nemcsak az induláskor vették volna igénybe, hanem – hozzátéve az évi 15–24 millió dolláros működési költséget – ebből kívánták finanszírozni az intézet működését. Ezenfelül a befektetők számára készülő elemzések hoztak volna csak bevételt. További változás, hogy a Bertelsmann-projekt kizárólag országokat és intézeteket minősített volna, míg a Berger-féle tervek még a pénzügyi termékek osztályozásáról is szóltak.

Az eurózóna adósságválságának elmérgesedése során az elmúlt két évben a három nagy hitelminősítő sorozatos leminősítésével számottevően megdrágította a válságmenedzselést, amin az uniós tagországok és az Európai Parlament is felháborodott. Tették ezt teljes joggal, hiszen hogyan minősíthet le egy egész gazdasági térséget egy olyan cég, mely a világválság kirobbanását sem volt képes előre megjósolni. (Nem mellesleg a világgazdasági válságnak jókora lendületet kölcsönző Lehmann Brothers-csődöt sem látták előre a nagy hatalmú cégek. Az összeomlás napján mindhárman a legjobb besorolásban tartották a bankot.) Ezért merült fel – magyarázza Rácz Margit – , hogy az eurózónában is létre kellene hozni egy hitelminősítőt. Erre végül is nem került sor. A cégek, amelyeknek finanszírozni kellett volna az új intézményt, nem vállalták ezt. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) igazgatójának véleménye szerint feltehetően azért sem, mert egy új minősítő hitelessé válásához időre lett volna szükség. A válságturbulencia idején viszont éppen az idő hiányzott leginkább. „2013-ban lecsengőben van a közpénzügyi válság. A nemzetközi pénzpiacok egyre likvidebbek, így saját hitelminősítőre sincs égető szükség. Ezért a kérdés lekerült a napirendről” – fogalmaz a közgazdász,. No, meg azért sem, mert ha akár egy állam, akár egy pénzintézet beállt volna a felállítani kívánt minősítő mögé – amerikai társaihoz hasonlóan –, rögvest megkapta a volna a függetlenség látszatának bélyegét.

Rácz úgy látja, ma pontosan a fenti okok miatt nem kerül szóba az európai hitelminősítő felállításának ötlete. Véleménye szerint ugyanakkor a nagy hármas egyáltalán nem alkalmas arra, hogy előrejelezzen egy jelenlegihez hasonló gazdasági krízist. Hozzáteszi: ha megnézzük, hogy a válság milyen lépcsőfokokon keresztül lépdelt a mai állapotokig, akkor súlyos következményektől kell tartani. „A viszontbiztosítások rendszere gyakorlatilag a 2008 előtti időszak mintájára épül újra, ami előrevetíti, hogy 10-15 évenként egy ugyanolyan mélységű válságra készülhetünk, mint amit most nyögünk.”

Ha jó a helyzet, azért, ha rossz, azért nincs szükség rá

Artner Annamária csatlakozik kollégájához. A VKI munkatársa szerint a hitelminősítők elősegítették a válság elmélyülését. Az EU döntéshozatali menete, a közös cselekvés azonban olyan lassú és szövevényes, hogy gátolja saját érdekeinek védelmét. – Tulajdonképpen mindegy, mi történik. Ha jobbra fordul a pénzügyi helyzet, akkor azért utasítják majd el az uniós minősítő gondolatát, ha rosszabbra, akkor jöhet a tűzoltás, és azért lesz felesleges egy ilyen intézmény – kételkedik Artner.

Képtelenség bekerülni a bűvös körbe

A hitelminősítői terület egy teljesen zárt versenypiac, gazdasági szaknyelvvel szólva lock-in térség. Ide csupán a nemzetközi pénzvilág legkomolyabb szereplői léphetnek be, az utóbbi időben pedig már szinte senki, állítja Csaba László. A neves közgazdász jelzi, a rendszerváltás környékén Magyarországon is voltak olyan kísérletek, melyek a kelet-európai piac felé törekedtek, de utóbb mindegyik hamvába holt. Míg ugyanis egy JP Morgannek vagy egy Moody’snak tengerentúli magánpiaci szereplőként könnyebb érvényesülnie és rendszeres bevételre szert tennie a minősítést megrendelő bankoktól, egyéb intézetektől, addig Európában szinte minden állami kézben van. Az egyetemek, a kutatóintézetek zöme központi pénzből gazdálkodik, így az ő esetükben sem beszélhetünk teljes függetlenségről. Ugyanakkor – így a CEU oktatója – hatalmas csalódás, hogy ezen a kontinensen nem akadt egyetlen olyan cég sem, mely vállalva a fent említett bélyeget, az európai érdekeket képviselve osztogatná az adósbesorolásokat. „Mivel a jelenlegi helyzetben nem látom reményét, hogy a szereplők változtatnának a lock-in rendszeren, szinte teljesen kizárható, hogy a mi térségünkben létrejöjjön egy új hitelminősítő. Pedig a banki fedezet meglenne rá.”

A közgazdászok véleménye egybeesik a piac diktálta viszonyokkal, ami nem sok jót sejtet Európa számára. A devizaárfolyamot és a befektetői hangulatot mozgatni képes hitelminősítői piac 95 százaléka marad a három gigász kezében. Egészen addig, míg egy gigaszakszervezet, egy transznacionális bakszövetség vagy akár egy befolyásos országcsoport másképp nem dönt.