Lassul a magyar gazdaság teljesítménye, tavaly 1,7 százalékkal esett vissza, de még aggasztóbb, hogy az utolsó negyedéves adat ennél sokkal rosszabb, 2,7 százalékos csökkenést mutat. Nálunk miért kezdődött hamarabb, és miért tart tovább a válság?
– Részben az európai trendnek felel meg ez a GDP-adat, mert még Németország is mínuszban áll, a dél-európai országok pedig mély recesszióval küzdenek. Ennek ellenére óva intenék attól, hogy mindent az európai környezet hatásának tudjunk be. Nálunk olyan alapvető gazdaságszerkezeti problémákat kell kezelni, amelyek miatt szinte törvényszerű, hogy nehéz beindítani a növekedést.
– A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslatait megfogadva könnyebben menne?
– Az IMF olyan kiigazításokat várt tőlünk, amelyeket a kormány szerencsére nem fogadott el. Ettől függetlenül az IMF felvetése, miszerint nem láthatók a növekedés feltételei, sajnos igaz, csak más előjellel, mint ahogy ők fogalmazták meg. Elemzéseik általában gyökeresen más szempontrendszer alapján készülnek, ezért nem is tették hozzá, hogy azért hiányoznak ezek a feltételek, mert több mint húsz évig éppen az általuk előírt kötelezettségeket tartottuk be. Ennek egyik következménye, hogy túlnyomórészt működőtőke-importra épül a gazdaságunk.
– Eddig azt hallottuk, hogy a beáramló tőke csak hasznot hozhat. Nem így van?
– A mindenkori kormányzatok szinte kizárólag a külföldi tőkére alapozták a gazdasági növekedést. Úgy képzelték, az idevonzott befektetések jóvoltából nőni fog a termelés és a foglalkoztatottság, no meg az export, amely nagyon fontos a devizabevételek miatt. A versenyképesség és a fejlődés zálogaként tekintettek a külföldi beruházásokra. Csakhogy a statisztikai idősorokat visszanézve jól látható, hogy a több mint 20 éve beáramló tőke mégsem hozta meg ezt az eredményt, hanem épp fordítva: hosszú távon visszafejlődést eredményezett. Ez azért van, mert a külföldi működő tőkét (FDI) leginkább az olcsósággal próbálják idevonzani, elsősorban a képzett, ám rendkívül olcsó munkaerővel. Téves elképzelés az, hogy ebben rejlene a mi versenyképességünk; a mi olcsóságunk a külföldi cégek versenyképességét és nyereségességét erősíti, miközben alacsony szinten tartja a hazai életszínvonalat, és így megakadályozza a belső piac kialakulását. A fogyasztás elmaradása pedig elnyomja a hazai kis- és középvállalkozások fejlődési lehetőségeit. Van a modellel más baj is. Az itt működő multinacionális cégek termelésében óriási az importanyag; a statisztikák szerint minél több FDI áramlott be az országba, annál több lett az ország importigénye. Látjuk, hogy az olcsó összeszerelő üzemek fenntartása nem hozott fejlődést. Azonkívül a multik a vissza nem térítendő támogatások és adókedvezmények mellett sok uniós forrást is igénybe vesznek, miközben az itt keletkezett hasznuk nagy részét hazautalják, vagy tulajdonosi csoportjaik más tagjaihoz juttatják.
– Mennyi a tőke-visszaforgatás aránya, vagyis a megtermelt nyereség hány százalékát fordítják itthon újabb beruházásokba?
– A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a haszon visszaforgatásának aránya még a legjobb években sem haladta meg a 25 százalékot, de általában ennél jóval alacsonyabb volt. Az országból kiáramló tulajdonosi jövedelmek miatt sokkal inkább a nemzeti jövedelem (GNI) arányát kellene nézni a GDP helyett. Vagyis az itt működő cégek kitermelt hasznának itthon tartott hányadát és a külföldön működő magyar vállalatok hazautalt összegeit. Így kaphatunk valós képet a gazdaság állapotáról.
Az interjút teljes terjedelmében a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja
