A legtöbb magyar itthon költi a pénzét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A háztartások közel 40 százaléka tervez utazást a 2013-as főszezonban, 3,9 százalékponttal több, mint egy évvel korábban.

WL
2013. 06. 18. 17:30

Horváth Viktória emlékeztetett arra, hogy bővült a Szép-kártyák felhasználási köre. Július 1-jétől a fürdőkben és a strandokon is mindhárom zsebből lehet fizetni; ezután a szálláshelyeken igénybe vehető összes szolgáltatást (például a masszázst) ki lehet fizetni az első zsebből; a szabadidős sportrendezvények (például futóverseny) díját is ki lehet fizetni a Szép-kártyával.

A helyettes államtitkár kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a 2014–2020-ra szóló turizmusfejlesztési koncepció elkészült, közigazgatási és társadalmi egyeztetésre vár, utána készítik el a részstratégiákat a kiemelt területekre, majd fogadhatják el a turizmustörvényt. Horváth Viktória szerint a turisztikai kínálat közel teljes, már csak a „hiányzó téglákat” kell beilleszteni a turizmus rendszerébe. A 2014–2020-as időszakban a minőségi szolgáltatásfejlesztésre összpontosítanak, a vállalkozások versenyképességének növelése a cél. A 2014–2020 között uniós költségvetési időszakra ugyanannyi forrás áll majd rendelkezésre, mint az előző hét évben – mondta a helyettes államtitkár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.