A vágópontok a vidékfejlesztésben is fontosak

A helyi húsigényeket kielégítő vágópontok a vidékfejlesztésben is fontos szerepet töltenek be.

NT
2013. 12. 04. 19:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vágópontok kielégíthetik az őstermelők, kistermelők igényeit, az egyszerűsített szabályok pedig lehetővé teszik az általuk előállított termékek piacra jutását is – mondta a politikus. Az országban számos nagy kapacitású húsüzem található, ezek azonban 100-120 kilométerre találhatók egymástól. A kisebb kapacitású vágópontok segítik a vidék sokszínűségének megőrzését, és a helyi termékek előállítását – közölte az államtitkár.

A helyi termékek terjedése nemcsak az élelmiszer-biztonság szempontjából fontos, komoly a környezetvédelmi jelentősége is, hiszen nem kell az árut sok száz kilométerre szállítani, pazarlóan csomagolni – tette hozzá V. Németh Zsolt. A jogszabályok immár lehetővé teszik, hogy a helyben előállított élelmiszer-alapanyagokat közbeszerzési eljárás nélkül fölhasználhassák a közétkeztetésben, és egyszerűsített szabályok mellett értékesítsék a termelés 40 kilométeres környezetében – tudatta a politikus.

Az államtitkár közölte, december elején 10 milliárd forintos nagyságrendű pályázati forrás nyílik meg többek között állattenyésztési, élelmiszer-ipari fejlesztések támogatására, korszerű eszközök, technológiák beszerzésére.

Farkas Sándor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, a Kinizsi 2000 Zrt. vezérigazgatója elmondta, az agrárvállalkozás a fábiánsebestyéni önkormányzattal közösen hozta létre a Fábiánsebestyéni Húsüzem Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t. A cég sikeres pályázatot nyújtott be egy a korábban bezárt húsüzem mellett egy vágópont kialakítására.

A 64 millió forintos beruházással, 25 millió forintos uniós támogatással kialakított vágóponton a tervek szerint heti száz sertést, juhot és húsz szarvasmarhát vágnak majd állandó orvosi felügyelet mellett – közölte a vezérigazgató. Hozzátette: a vágóponton lehetőség lesz bérvágásra is.

Szintén pályázati támogatással tervezik a korábbi húsüzem újraindítását, így a közeljövőben már magasabb feldolgozottságú termékekkel is megjelenhetnek a piacon – közölte Farkas Sándor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.