Behajtja a pluszköltséget a BKV

A BKV kiszámlázza a Siemensnek a kettes metró „összehangolásának” extra költségeit.

PR
2013. 12. 09. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilappal a közlekedési társaság közölte, hogy a teszt időtartamának növekedéséből eredő minden költségét meg kívánja téríttetni a Siemensszel. A Siemens ezzel kapcsolatban azt tudatta, hogy a próbaüzem minden hasonló projekt szerződésben szereplő, tervezett része.

A Világgazdaság cikke szerint előfordult, hogy az új szerelvények ajtaja rossz időben és helyen nyílt vagy záródott, a járművek nem megfelelő helyen álltak meg, de megesett, hogy megállás nélkül száguldott át egy szerelvény egy állomáson, mert sem az irányítórendszere, sem a vezetője nem tudta lefékezni. A műszaki problémák miatt Budapesten tárgyalt a Siemens egyik magas beosztású vezetője is. A tárgyalás tényét megerősítették a lapnak, de azt nem, hogy ez rendkívüli esemény lett volna.

A szerelvények a szeptember 4-én kezdődött próbáktól mostanáig összesen 96 620 kilométert futottak tesztként, utasok nélkül – közölte a BKV. Az éjszakai üzemszünetben 2,5 órát, a hétvégi vágányzárak alkalmával 38 órát, nyújtott üzemszünetekben éjszakánként 6 órát teljesítettek, összesen 407,5 órát. A BKV-nál hangsúlyozták, hogy a biztosítóberendezés és a vonatvezérlő rendszer beüzemelésének itt alkalmazott módszere megegyezik a világ más metróinál, vasútjainál alkalmazott eljárásokkal.

Vasárnap délben megindult az utasok szállításával zajló utasforgalmi teszt, amely várhatóan egy évig tart – olvasható a Világgazdaságban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.