Ennyiért szerezhet idén fenyőfát

Az ezüstfenyő ára várhatóan méterenként 3,5-4 ezer forint, a nordmanné 5 ezer, a legolcsóbb a lucfenyő.

PR
2013. 12. 09. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági napilap hétfői cikke szerint a termelői árak jellemzően szinten maradtak, a kereskedők lehetőség szerint igyekeznek tartani a fogyasztói árakat is, holott az útdíj miatt 3 százalékkal emelkedtek a fuvarozási költségek, amelyek így 18 százalékot tesznek ki az árból.

Az itthoni – jellemzően Dél- és Nyugat-Magyarországról származó – és az import fenyő is túlnyomórészt útdíjköteles utakon jut el a vásárlókhoz. Az ezüstfenyő ára várhatóan méterenként 3,5-4 ezer forint, a nordmanné pedig 5 ezer forint körül alakul 2013-ban, a legolcsóbb továbbra is a lucfenyő. A faiskolai földlabdás fák ára sem változik: a legfeljebb egyméteres ezüstfenyő 5 ezer, a luc 2,5-3 ezer, míg a nordmann fenyő 7 ezer forint körül alakul.

A kereskedők többsége úgy próbálja elkerülni az általános áremelést, hogy az árukészlet mintegy 10 százalékát adó magas és szép formájú fenyők egyedi árából gazdálkodja ki a költségnövekedést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.