Saját bankja tette helyre Király Júliát

Saját bankja igazította helyre Király Júliát a növekedési hitelprogram kapcsán.

KA
2013. 12. 09. 21:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amortizációpótlásra, illetve tipikusan gépberuházásra használták fel a kkv-k a program első szakaszát, a kkv-szegmensben ennek köszönhetően már megtörtént a hitelezési fordulat. Már az első fázisban meglepően magas volt a beruházási hitelek aránya, a legaktívabbak a mezőgazdasági és a feldolgozóipari cégek voltak, a refinanszírozási hitelek pedig legnagyobb részt az ingatlanszektorban hasznosultak a szektorban – mondta el Hodina Péter, a K&H vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője a Növekedési Hitelprogramról.

Az NHP-nak két nagyon pozitív eleme a K&H számára: az alacsony kamatozás és a kedvező futamidő. A forgóeszközhiteleknél jellemző volt a 3-5 éves, a beruházási hiteleknél a 8-10 éves futamidő. Hozzájárult a program ahhoz is, hogy csökkenjen a kkv-k adósságszolgálati kötelezettsége, mégpedig átlagosan közel 30 százalékkal – tette hozzá.

A második fázissal kapcsolatban üdvözölte, hogy a Növekedési Hitelprogramot többek között a lízingre is kiterjesztette a jegybank. További pozitívumként jelentkezhet a második fázisban, hogy a jövőben sokkal jellemzőbbek lehetnek a kapacitásbővítő fejlesztések, javul a vállalkozások hitelképessége, javul a gazdaság munkahelyteremtő képessége.

Mint arról korábban beszámoltunk a Magyar Nemzeti Bank határozottan visszautasította Király Júliának az elmúlt hetekben az MNB-ről megfogalmazott állításait. „Olyan korábbi vezető bírálja most az MNB monetáris politikáját, aki a jegybank volt irányítóival együtt 2012 őszéig mesterségesen magasan tartotta a jegybanki alapkamatot, ezzel több százmilliárd forintnyi kárt okozva az országnak.” E súlyos szakmai hibát tetézi, hogy az MNB vezetésében épp Király Júlia volt az, aki még a 7 százalékos mértékről is növelni szerette volna az alapkamatot 2012 áprilisában – közölte a jegybank.

A jegybank értetlenül áll Királynak mint a K&H Bank Zrt.-t tulajdonló KBC igazgatósági tagjának a növekedési hitelprogramra vonatkozó kijelentései előtt is. Király kockázatosnak és aggályosnak értékeli a hitelprogramot, ami szöges ellentétben áll a K&H Bank vezetőinek eddigi nyilatkozataival.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.